A tétnek megfelelő lesz a körítés, a találkozó ugyanis pályaavató egyben, a hazai együttes először szerepel az újjávarázsolt létesítményben.
Pályaavató Biriben – rangadóval
Kovács Kati, a “kajakkirálynő” tartott előadást a Debreceni Egyetemen
Kajak-kenu. A magyar sport újabb emblematikus alakja érkezett a Debreceni Egyetemre: a kajakkirálynő, vagyis Kovács Katalin a Tartalékból olimpiai bajnok című előadáson mesélt a kezdetekről, sikerekről és kudarcokról, valamint a visszavonulása utáni életéről.
Felállt a padlóról
– Nagyon eleven gyerek voltam. Testnevelés tagozatos általános iskolába jártam, ahol sok sportágba belekóstoltam, többek között kosaraztam, futottam és gyorskorcsolyáztam – kezdte a beszélgetést Kovács. – A nővéreim kajakoztak, az edzőjük tanácsolta édesanyámnak, nekem is érdemes lenne lapátot ragadnom. Anyukám eleinte támogatott, ám később nem szerette volna, ha élsportolóvá válok, a tanulást fontosabbnak tartotta. Bennem ez bizonyos mértékű dacot váltott ki, meg akartam mutatni neki, hogy sikeres lehetek a vízen. A felkészülés során a napok rendkívül egyhangúan teltek, ám mindig kitűztem magam elé egy célt, amelyet ha elértem, boldogsággal töltött el. Nem éreztem azt, hogy a kajakozás sok lemondással jár. Szerencsére a családom és a barátaim is toleránsan álltak hozzá a szituációhoz.
A legendás versenyző pályája bővelkedett sikerekben. Világbajnokságon 31-szer akasztották a nyakába a legfényesebb medáliát, Európa-bajnokságon 29 alkalommal csendült fel a Himnusz a tiszteletére, míg az ötkarikás játékokon háromszor állhatott a dobogó legmagasabb fokára.
– A győzelmeit nem szoktam rangsorolni, mindegyikért kőkeményen megharcoltam. Janics Natasával kiváló párost alkottunk, tiszteltük egymást, illetve hittünk benne, hogy közösen eredményesek lehetünk. Karrierem során néhány nagy kudarcot is átéltem. Például 2004-ben nem tudtam kvalifikációt szerezni egyéniben az olimpiára. Amikor nem úgy sikerült egy megmérettetés, ahogyan terveztem, mindig rosszul éreztem magam. Emellett próbáltam előretekinteni, és a következő versenyen megmutatni, hogy az előző viadal csak kisiklás volt. A gyengébb eredményeket követően a tréningeken még nagyobb intenzitással dolgoztam – mutatott rá a klasszis, aki kitért a csapathajók „lélektanára”. – Ha társakkal indul az ember, valamivel könnyebb dolga van, mivel megoszlik a felelősség. Az éremnek van másik oldala is, ugyanis mindenkinek éreznie kell a másik legapróbb rezdülését is. Nagyon eltérő technikájú kajakosokat nehezen lehet összecsiszolni.
A talentum nem elég
Kovács Katalin tavaly vonult vissza. Elárulta, már 2004-ben és 2008-ban is gondolkodott a befejezésen, ám mindig talált inspirációt.
– 2014-ben született meg a kislányom. A riói olimpia még a terveim között szerepelt, ám nem sikerült kijutnom. Nincs bennem hiányérzet, kerek volt a pályafutásom. Az edzőtáborozások miatt kevés időt töltöttem a szeretteimmel, emiatt lelkiismeret-furdalás gyötört. Manapság az okoz örömet, hogy láthatom, Luca milyen szépen fejlődik napról napra – fogalmazott.
A nagyszerű kajakos arra is kitért, szerinte kiből válhat sikeres élsportoló.
– Nem lehet egységes receptről beszélni. Nyilván fontos a tehetség, ám ez önmagában kevés. Gyakran tapasztaltam, akik ügyesebbek voltak a társaiknál, kevesebbet edzettek, így később lemorzsolódtak – zárta mondandóját Kovács Katalin.
HBN-BÁ
DVSC-TVP: Megindult a jövés-menés – elméletben
Annak ellenére, hogy az idei kézilabda bajnokságok küzdelmei még javában tartanak, egyre több hír jelenik meg arról, miként alakulnak át a csapatok a következő szezonra. Azon lehet vitatkozni, ez mennyire etikus, illetve jól működő rendszer, az viszont tény, hogy ez így megy már évek, évtizedek óta. Ez alól nem lehet kivétel a DVSC-TVP sem, így a Loki vezetése is elkezdte adagolni a játékosmozgást a szurkolók felé.
Bejelentések sora
A jövő évi „első fecske” a dán válogatott irányítója, Lotte Grigel volt, aki az orosz Rosztov Don gárdájától érkezik a cívisvárosba. Szintén nyáron csatlakozik a piros-fehérekhez Hajduch Csenge, aki Békéscsabán nevelkedett, majd az elmúlt négy esztendőt Fehérváron töltötte. A 26 esztendős, 181 centi magas jobbátlövő az idei szezonban valamennyi élvonalbeli bajnokin pályára lépett, 18 találkozón 23 gólt szerzett.
A DVSC vezetése a klub honlapján közölte, hogy a lejáró szerződésű kézilabdázók közül öten meghosszabbították megállapodásukat az együttessel, így Horváth-Pásztor Bettina, Karina Jezsikava, Anna Punyko, Sirián Szederke és Varsányi Nóra a következő szezonban is Debrecenben kézilabdázik. Lajtos Nórának, Csáki Viktóriának és Kelemen Évának még jövőre is érvényes szerződése van, így természetesen ők is maradnak a klubnál. Amint az korábban kiderült, három junior korú játékos, Pénzes Laura, Szabó Panna és Tóvizi Petra a következő szezontól profi játékosként szerepel a Loki első csapatában. A Napló információja szerint a jelenlegi keretből még kérdéses Siska Pálma és Tóth Melinda sorsa. Kézilabdás berkekben továbbra is tartja magát a hír, miszerint a román válogatott játékosa, Madalina Zamfirescu elhagyja a H.C. Dunarea Braila együttesét a DVSC kedvéért.
Ahol bevétel, ott általában kiadás is, így vannak ezzel a debreceni gárdánál is. Ahogy azt már a Napló korábban megírta, Jelena Deszpotovics a szlovén bajnok RK Krim Mercator gárdájában játszik jövőre, míg Marija Garbuz és Marincsák Nikolett a Kisvárda mezét ölti magára nyártól.
HBN
Kiütik, vagy bedobja?
A napokban ülésezett a Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ), melynek a versenyzőként amatőr és profi világbajnok, olimpiai bronzérmes, a Madár becenévre hallgató Erdei Zsolt lett az új elnöke. Régóta hallani, hogy az eddigi vezető, Csötönyi Sándor nem megfelelően irányítja a szövetséget, puccskísérlet is indult a leváltására. Sokan voltak vele elégedetlenek, nem véletlenül. Vezető és vezető között is van különbség, közel sem mindegy, mennyien és mi okból zúgolódnak. Erdei nagyon nehéz feladatot vállalt el, tisztában van vele, hogy az ökölvívás terén semmi nem működik megfelelően, rendet kell teremteni. Egyik nyilatkozatában elmondta, nem elnöknek született, de szeretne jó „góré” lenni. „Könnyebb volt edzőként dolgozni, és még könnyebb volt bokszolni.” Kemény menetekből biztosan nem lesz hiány, jó pár dolgot „le kell bokszolnia”, mire véghez viszi, amit akar. A cél világos, visszazárkózni a világ élvonalához, és újra nagynevű magyar bunyósokat kinevelni, hogy ne ötven év múlva is Papp Lászlót kelljen emlegetnünk. Az útja során Madár biztosan szerez majd néhány rosszakarót, ez elkerülhetetlen. Kérdés, őt is ki akarják-e majd ütni a ringből vagy be kell dobnia a törölközőt. Mindenesetre szurkoljunk neki, ahogy régen is tettük!
MÖSZ – Erdei Zsolt a szövetség új elnöke
Az előzetes várakozásoknak megfelelően Erdei Zsoltot választották meg a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) új elnökének a szombati tisztújításon.
Babos Ádámról tornaelemet neveztek el
A FIG honlapjának beszámolója szerint a férfi szakág technikai bizottsága nyolc új elemet iktatott a kódgyűjteménybe, köztük van az FTC-Ybl Tervező tornászának korláton bemutatott mozgássora, amely mostantól hivatalosan is a Babos nevet viseli.
Babos Ádám tavaly, a szombathelyi világkupán mutatta be ezt a C-értékű elemet, amelyet kézenállásból indított terpeszugrással kezd, majd ebből fellendül bicskatartáson keresztül kézenállásba.
A magyar szövetség csütörtöki sajtóközleményében Babos elmondta, körülbelül fél éve tanulta meg az elemet.
“Ez egy igazi csapatmunka volt a válogatotton belül. Annak, hogy elfogadjanak egy új elemet, nagyon hosszú menete van, szerencsére nekem elbírálták és nagyon örülök neki” – mondta.
A magyar férfi tornászok közül korábban Magyar Zoltánról, Sivadó Jánosról, Kovács Péterről, Borkai Zsoltról, Guczoghy Györgyről, Csollány Szilveszterről és Berki Krisztiánról is neveztek el tornaelemet.
A 24 éves versenyző egyéni összetettben szerepel majd az április 19-én kezdődő kolozsvári Európa-bajnokságon, de Sóvágó Lajos szövetségi kapitány tájékoztatása szerint az új elem nem fog szerepelni Babos korlátgyakorlatában, mert egy másik összeállítással indul.
– MTI –
Palkovics: a diákolimpikonok példaképek kortársaiknak
Az államtitkár köszöntőjében úgy fogalmazott: ma, itt megismerhetik a jövő szaktekintélyeit, tudósait, professzorait, akadémikusait, olyan fiatalokat, akik a tanulás és a tudás iránt érzett szenvedélyük és elkötelezettségük miatt példaképei lehetnek kortársaiknak.
Palkovics László rámutatott: az olimpián – legyen szó a sportról vagy a tudományos életről – csak az igazán jók győznek, s idáig eljutni is csak a legjobbak tudnak.
Nemcsak a tudásban legjobbak, a szorgalom mellett ott a kitartás, az ambíció, a céltudatosság is – mondta, hozzátéve: a diákok több érmet hoztak haza, mint a riói olimpián szereplő magyar sportolók. 34-en összesen 28 éremmel – négy arany-, tizenöt ezüst- és kilenc bronzéremmel, továbbá 6 dicsérettel – tértek haza.
“Mi ez, ha nem elhivatottság? Mi ez, ha nem küzdőszellem?” – tette fel a kérdést Palkovics László, aki kitért arra is, hogy a diákok már megmutatták, nemcsak el akarják érni, hanem el is tudják érni a céljaikat. Megvan bennük a kitartás, a motiváció – állapította meg.
Az oktatási államtitkár azt mondta, külön öröm a számára, hogy a versenyzők épp azokon a tudományterületeken érik el a legnagyobb sikereket, amelyek kissé mostohának számítanak a diákok szemében. “Még mindig kevesen jönnek izgalomba a fizika, a földrajz, a kémiai vagy a matematika szót hallva” – jegyezte meg, hozzátéve: a jövőt a természettudományok, a mérnöki és a műszaki teljesítmények fogják meghatározni legnagyobb részben, s épp ezért nagy felelősségük van abban, hogy ezeket a tudományterületeket vonzóvá tegyék a fiatalok számára.
Ebben a diákolimpikonok segítséget tudnak nyújtani, nagyon erősen hozzá tudnak ehhez járulni, mert – mint kiemelte – a jó példánál nincs semmi motiválóbb.
Palkovics László külön kiemelte a Nemzetközi Biológia Diákolimpián elért eredményeket. A versenyen 253 olimpikon indult, s a magyar csapat két arany- és két ezüstéremmel – az országok közötti nem hivatalos pontversenyben – 65 ország közül az 5. helyezést, Európában 32 országból az összes pontszám alapján az 1. helyezést érte el, Németországgal holtversenyben.
Az oktatási államtitkár köszöntőjében kitért arra is, hogy bizonyosan vannak még fel nem fedezett tehetségek, akiknek ma itt lenne a helyük. Itt lenne a helyük, de nincsenek meg a lehetőségeik: nincs meg a megfelelő hátterük, amire támaszkodhatnának, nincsenek tanáraik, akik lehetővé tehetnék, hogy a képességeiknek megfelelő szintre juthassanak el – fogalmazott.
Hozzátette: a tehetséggondozás alapvetően fontos, nemzeti ügy, ezért indult 2008-ban ötpárti konszenzussal program a tehetségek lehetőségeinek szélesítésére.
A kormány az ország gazdasági erejének bővülésével párhuzamosan egyre nagyobb összegeket tud erre a célra fordítani, reményeik szerint ennek köszönhetően egyre több hátrányos helyzetű, ám kimagaslóan tehetséges fiatalt köszönthetnek majd a jövőben a diákolimpikonok között is – közölte Palkovics László.
– MTI –
FIFA-világranglista – Hét év után újra Brazília az élen
A FIFA honlapján csütörtökön nyilvánosságra hozott legfrissebb lista szerint a világbajnoki selejtezőkben remeklő, s az oroszországi világbajnokságra a házigazdák után elsőként kijutott brazilok mögött az eddigi listavezető Argentína a második, a vb-címvédő Németország pedig a harmadik.
A magyar válogatottat március végén vb-selejtezőn 3-0-ra legyőző, Európa-bajnok portugál csapat továbbra is a nyolcadik, míg a kvalifikációs csoportot Cristiano Ronaldóék előtt vezető Svájc két helyet javítva már a kilencedik a sorban. A többi vb-selejtezős rivális közül Feröer-szigetek a 77., Lettország a 124., Andorra pedig a 187.
FIFA-ranglista (zárójelben az előző helyezés):
1. (2.) Brazília 1661 pont
2. (1.) Argentína 1603
3. (3.) Németország 1464
4. (4.) Chile 1403
5. (7.) Kolumbia 1348
6. (6.) Franciaország 1294
7. (5.) Belgium 1281
8. (8.) Portugália 1259
9. (11.) Svájc 1212
10. (10.) Spanyolország 1204
11. (12.) Lengyelország 1183
12. (15.) Olaszország 1165
13. (12.) Wales 1119
14. (14.) Anglia 1103
15. (9.) Uruguay 1097
…31. (27.) MAGYARORSZÁG 801
…77. (82.) Feröer-szigetek 431
…124. (111.) Lettország 265
…187. (200.) Andorra 66
– MTI –
15 diákcsapat félpályás tornája Záhonyban
A Kisvárdai SZC Kandó K. Szakgináziuma és Dr. Béres J. Kollégiuma által a hagyományos diákhét alkalmából meghirdetett tornára idén 15 csapat fogadta el az invitálást, mintegy 200 sportolóval. A határon túlról, a Felvidékről a Királyhelmeci Gimnázium csapata immár harmadízben jött el a rendezvényre. A csapatok az első körben három csoportba sorolva mérkőztek, majd a csoportok azonos helyezettjei játszottak további helyosztó mérkőzéseket. A találkozókat hivatalos játékvezetők vezették. A tornán a fair play szellemében játszottak jó színvonalú mérkőzéseket a résztvevők. A mérkőzések szüneteiben a tanulók és a tanárok közötti beszélgetésekkel a sportkapcsolatok tovább mélyültek. A tornát ezúttal a Kisvárdai SZC II. Rákóczi F. Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája nyerte meg a kisvárdai Bessenyei Gy. Gimnázium és a házigazdák gárdája előtt. Az eredményhirdetésen minden csapat a fényképével ellátott oklevelet kapott, az I-III. helyezettek pedig érem és kupa díjazásban részesültek. Mák Attila (Bessenyei Gy. Gimn.) személyében különdíjat kapott a legjobb kapus, továbbá Jánvári Dániel (II. Rákóczi F. Szakgimn.), a legtechnikásabb játékos és a gólkirály, Dzserenga József (Királyhelmec). A torna végén minden résztvevőt szabolcsi töltött káposztával vendégeltek meg a házigazdák. serleget.
– Katona Dávid –
Fatum-Nyíregyháza – Az edző örök vesszőparipája
Spongyát a múltra! Fő a pozitív szemlélet. Megannyi balszerencsés Vasas elleni vereség után Horváth Andrásnak mélységesen igaza van, amikor csak a következő feladat izgatja. Márpedig a Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapatának ,,nyakán,, máris itt a következő lecke. A bajnoki elődöntő, egyik fél három győzelméig tartó párharc második, hazai fellépése pénteken (kezdés: 16.30), a Continental Arénában. A rend kedvéért: a fővárosiak kigyötörték a sikert az első, fővárosi összecsapáson, most lehet egyenlíteni!
– Mindannyian ezt szeretnénk, erre törekszünk – szolgált logikus válasszal Horváth András, a nyíregyháziak szakvezetője, aki persze sietve hozzátette: az ellenél helyett sokkal inkább, a saját feladatukra, főként a játékra igyekeznek koncentrálni. Ami a trénernek örök vesszőparipája. – Nem gondolom, hogy bármely csapat váratlan dolgokkal tudna kirukkolni az idény hajrájában, ugyanakkor természetese a megszokott módon, a lehető legjobban felkészülünk a mérkőzésre, elemezve az ellenfelet. Minden meccs után beszélünk a lányokkal, ebben sincs semmi extra, mondhatom, minden úgy működik, mint másakor. Egy mérkőzést játszottunk, nem érzem, hogy teher lenne rajtunk, annál is inkább, mert remélem, lesz még néhány találkozónk a Vasassal…
KM-KT
Kézilabda edzőképzés a Debreceni Egyetemen
Az új testnevelő tanár szak sikere után újabb hiánypótló képzés indítását tervezik az egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének szakemberei.
– Debrecenben a kézilabda kiemelt sportág, nagy hagyományai vannak a városban. A Dózsa után, itt van a kupában bronzérmes DVSC női vonalon, a DEAC egyetemi férfi csapata pedig vezeti az NB II-t. Bízunk benne, hogy jövőre NBI B-s lesz a csapat, és a debreceni férfi kézilabda is újra bekerül az országos vérkeringésbe. Az egyetemi sportstratégia apropóján készült felmérés szerint ez a legnépszerűbb sportág a hallgatók és a régió fiatal felnőttei körében. Tehát van létjogosultsága a kézilabda edzőképzésnek is az intézményben – emelte ki Balogh László, az egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének igazgatója.
A képzést a Magyar Kézilabda Szövetséggel közösen indítja a Debreceni Egyetem. A megállapodás részleteiről egyeztetett szerdán Balogh László a szövetség sportigazgatójával, Marczinka Zoltánnal az egyetem Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás (SET) Központjában.
– Azért vettük fel a kapcsolatot a Debreceni Egyetemmel, mert az a célunk, hogy az edzőképzést visszavigyük oda, ahova valójában való, az oktatási intézményekbe. Ezt a folyamatot Debrecenben szeretnénk kezdeni, mert itt adott az oktatáshoz szükséges kiváló infrastruktúra és a szakemberállomány. Megtiszteltetés, hogy ilyen magas színvonalon felszerelt helyszínre hozhatjuk a képzésünket – hangsúlyozta Marczinka Zoltán.
A tervek szerint a következő tanévben a testnevelő tanár szakos hallgatók mellett bárki elkezdheti az alapfokú kézilabda edzői képzést, amellyel D lincences végzettséget lehet szerezni. A második év végén pedig középfokú képesítést, azaz C lincencet kapnak majd a résztvevők, ami azt jelenti, hogy az NBII-ben, sőt akár NBI utánpótlásban is tarthatnak majd edzéseket. Mivel az alapfok oktatási anyaga szinte azonos a testnevelő tanáréval, ezért ezek a hallgatók akár egy év alatt középfokú edzői képesítést szerezhetnek tanulmányaik mellett, vagy azt követően.
– Debreceni Egyetem –
Mezőkövesd Zsóry FC: ez is megvan, jöhet az elődöntő a Magyar Kupában
A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján a Mezőkövesd Zsóry FC élvonalbeli együttese a másodosztályban szereplő Szolnoki MÁV FC vendége volt szerdán délután. A két csapatnak a múlt héten kedden lejátszott első meccsén kétgólos, 3-1-es előnyt szerzett a borsodi gárda, és elvileg a párharc esélyesének számított.
Meg akart nézni
Az első mérkőzéshez képest mindkét együttes kezdőcsapata nagyot változott, a hazaiaké sem kicsit, de a Kövesdé még nagyobbat. A Szolnokban négy új labdarúgó készülődhetett a nyolc nappal ezelőtti alap-összeállításhoz képest, Rokszin, Berdó, Tóth B. és Kánya személyében, mert Kenderes, Olasz D., Tóth L. és Pantovic kimaradtak. Ennek a fordítottja volt a Kövesdnél: hét (!) olyan játékos melegített a szerdai mérkőzés előtt, akik az első meccsen nem voltak ott az első perctől a pályán, és közülük is csak Diallo és Pauljevic játszott akkor csereként, Baracskai, Egerszegi, Dinjar, Hegedűs D. és Szeles viszont a múlt héten csak a kispadról, illetve a lelátóról nézte a mérkőzést. A kövesdiek nagy „mozgását” részben az eredményezte, hogy sok sérültje volt a csapatnak, részben pedig az, hogy néhány játékost élesben is meg akart nézni Sivic Tomislav.
A kupacsata a vendégek szempontjából nem kezdődött jól, a kövesdiek még azzal voltak elfoglalva, hogy ki kinek az embere, amikor ezt kihasználva az előrefutó Hajba megszerezte a vezetést. Történt, hogy az 5. percben Tóth B. a felezővonal környékéről előrerúgta a labdát, a nagy sprintet kivágó Hajba pedig 16-ról, a kapujából kiinduló Tujvel felett a ketrec jobb oldalába ívelt (1-0). Az ébredező kövesdiek részéről, három minutával a gólt követően Pauljevic beadásszerű lövése súrolta a felső lécet. A 26. percben ismét Pauljevic volt a főszereplő, miután labdát szerzett a saját térfelén, elindult az előtte lévő üres folyosón, majd sprintje végén középre lőtte a játékszert, ami az érkező Diallo combjáról vágódott a kapu jobb oldalába (1-1). Tíz minutával később Egerszegi kis híján a vezetést is megszerezte a Kövesdnek, de 17 méterről eleresztett bombája a felső kapufa fölött zúgott ki a pályáról. Erre a túloldalon Kányának volt válasza, az ő lapos lövését Tujvel fogta meg a jobb sarok előtt.
Próbált tenni
Ahogy az első, úgy a második játékrész eleje sem a Kövesdé volt, ezúttal két perc is elég volt a hazaiaknak ahhoz, hogy a kapuba találjanak. Egy szabadrúgás után röviden szabadított fel a vendégvédelem, a labda a csereként frissen beállt Pantovic elé került, aki 12 méterről laposan lőtt a kapu jobb oldalába (2-1). Egy gólra volt ekkor a hosszabbítástól a meccs, és Szolnok elkezdett finoman nyomni. Nem ész nélkül, de a játék jobbára a vendégek térfelén folyt. Ez ellen próbált tenni egy kettős cserével Sivic edző, de a 66. percben, amikor a 16-oson belül Szeles mellett Berdó elesett és a játékvezető a sípjába fújt, meghűlt a vér az egy-két tucat Kövesd-szimpatizánsban. Ám Berke bíró nem 11-est, hanem kifelé ítélt szabadrúgást, és sárga lapot adott műesésért a hazaiak játékosának. A szolnoki remények még öt percig éltek, ám ekkor Molnár G. passza után Diallo az ötösön, a kapunak háttal állva visszagurította a labdát Baracskainak, aki 10 méterről laposan a bal alsó sarokba küldte a lasztit (2-2). De ezzel nem ért véget a gólgyártás, a 74. percben Balogh M. jobbról érkező passzát Berdó 12 méterről lőtte a kövesdi kapu bal alsó sarkába (3-2), majd egy Strestik- és Egerszegi-helyzet után, harmadszor is egyenlített a vendégcsapat. A 77. minutában Molnár G. passza után Strestik vette át a labdát a 16-oson belül, és három védő között, 14 méterről a jobb alsó sarokba bombázott (3-3). A hajrában, a 84. percben egy ellentámadásból pedig a vezetést, és ezzel együtt a győzelmet is megszerezték a sárga-kékek: Diallo középről balra tette ki a labdát Baracskainak, aki az alapvonal közeléből jól lőtte be a lasztit a középen érkező Molnár G.-nek, a középpályás pedig 3 méterről perdített a hazaiak ketrecébe (3-4).
A gólzáporos meccsen, a képzettebb játékosokból álló vendégcsapat, a második félidő második felében mutatott jobb játékával megérdemelten nyerte meg a meccset, és jutott fennállása során először a legjobb négy közé a Magyar Kupában.
Jegyzőkönyv
Szolnoki MÁV FC – Mezőkövesd Zsóry FC
3-4 (1-1)
Szolnok, 600 néző. V.: Berke (Albert I., Farkas B.).
Szolnoki MÁV FC: Gazsi – Hajba, Balogh M., Papp Sz., Csirmaz – Tóth B., Berdó – Pintér, Kovács O., Kánya – Rokszin. Vezetőedző: Balogh Pál.
Mezőkövesd Zsóry FC: Tujvel – Pauljevic, Hudák, Szeles, Dinjar – Egerszegi, Hegedűs D. – Molnár G., Kink, Baracskai – Diallo. Vezetőedző: Sivic Tomislav.
Csere: Kánya helyett Pantovic a 46., Kink helyett Sterstik a 63., Hegedűs D. helyett Gohér a 63., Tóth B. helyett Kenderesi a 76., Szeles helyett Balogh B. a 78., Kovács O. helyett Földi a 87. percben.
Sárga lap: Szeles a 19., Egerszegi a 35., Dinjar az 55., Berdó a 66., Baracskai a 76. percben.
Gólszerző: Hajba (1-0) az 5., Diallo (1-1) a 26., Pantovic (2-1) a 47., Baracskai (2-2) a 71., Berdó (3-2) a 74., Strestik (3-3) a 77., Molnár G. (3-4) a 84. percben.
Jók: Berdó, Pantovic., ill. Egerszegi, Sterstik, Molnár G.
Balogh Pál: – Úgy álltunk neki a visszavágónak, hogy veszítenivalónk nem volt, úgy készültünk, hogy ha továbbjutást nem is sikerülhet kiharcolni, de szeretnénk megnyerni a találkozót. Álomszerű kezdés volt, de ezt nem tudtuk überelni, és egyenlített az ellenfél. Lehet, hogy furcsán hangzik, de a második félidő elején felülkerekedtünk ellenfelünkön, rúgtunk három gólt, de a továbbjutást nem sikerült kiharcolni. A Mezőkövesd úgy rúgott három gólt, hogy hátul létszámfölényben voltunk. Sajnos, a végén nem koncentráltunk eléggé, de így is büszkék lehetünk a játékosokra, megmutatták, hogy tudnak focizni NB I-es csapat ellen is, és az látszott, hogy az NB II-ben többre lesz hivatott a csapat.
Sivic Tomislav: – Ez egy nagyon jó mérkőzés volt, a nézők hét gólt is láthattak. Jó Szolnok ellen játszottunk, négy gólt szereztünk idegenben, és történelmet írtunk Mezőkövesden, is. Az elődöntőbe bejutni nagy dolog, szeretnék gratulálni a csapatomnak és a Szolnoknak is, mert igazi játszó csapat, és nem lesz gondjuk a bajnokságban.
Továbbjutott: a Mezőkövesd Zsóry FC kettős győzelemmel, 7-4-es összesítéssel.
Fotók: Egy kiállítás, ami kötelező a sportimádóknak
Vigasztalódni akar az Aluinvent-DVTK
Az alapszakaszban nyújtott jobb teljesítménye alapján a CMB Cargo UNI Győr gárdája a kedvezményezett, így a két nyert találkozóig tartó párharc keretében – ha szükséges – kétszer játszhat otthon. A csütörtöki összecsapás 17 órakor kezdődik a kisalföldi nagyvárosban, ahová várhatóan több tucat szurkoló is elkíséri a piros-fehéreket.
Kötöttségek nélkül
– A rájátszás első felvonása keretében nagyon jó csapat ellen lépünk pályára és kemény meccsre készülünk – mondta a szerdai felvezető sajtótájékoztatón Miguel de Jesús López Alonso, a diósgyőriek vezetőedzője. – Egész héten arra koncentráltunk, hogy felkészüljünk a győriekből, és a saját játékunkat játszva sikerrel vívjuk meg a párharcot. Korábban kétszer is találkoztunk velük, és mindkétszer nyertünk, de minden meccs más. Ezekből a fellépéseinkből is sokat tanultunk, ráadásul most nincs U20-as és a külföldiekre való szabály, mind a két csapat kötöttségek nélkül játszhat és bizonyára élvezetes csatát produkál majd.
A szakvezetőtől megkérdeztük, hogy a pécsi kupakudarc után milyen eszközökkel próbált lelket verni együttesébe annak érdekében, hogy túltegyék magukat a kiesés okozta sokkon, mire ezt a választ kaptuk:
– Ilyenkor nemcsak az edzőre, hanem a játékosoknak is nehéz feladat hárul. Mivel a lányok profik, ezért profiként edzettek, mentálisan és fizikálisan is már a soron következő feladatukra koncentráltak. Szeretném, ha még egyszer nem követnék el azokat a hibákat, amelyek a búcsúnkat eredményezték. Ismerik egymást, tudják, hogy mit tegyenek, ennek jegyében reményeim kellőképpen felpörögnek.
Egyensúlyban
A vezetőedző a győriek pályaelőnyét nem tulajdonította „végzetesnek”, de néhány tényezőre felhívta a figyelmet:
– A CMB Cargo egyszer vagy kétszer élvezheti az otthoni légkört. Tagjaik saját pályájukon érezhetik a távolságot, a teret, a gyűrű elhelyezkedését, amely adott esetben némi előnyt jelent. Ugyanakkor olyan hangulat nem lesz a csarnokukban, mint ami nálunk van, de most Győrött játsszuk az első felvonást és nekünk még el is kell utaznunk odáig, nekik viszont nem. A körülményeken túl elmondhatom, hogy ismerjük a játékosaikat, akik közül néhányan több pozícióban is képesek a jó teljesítményre, gondolok például Laklóthra, Varga Zs.-re vagy Simon Zs.-re. Viszont nekünk is megvannak a magunk erényei, így az a dolgunk, hogy ezt a bizonyos egyensúlyt ugyanarra a szintre hozzuk.
Miguel de Jesús López Alonso mellett Rasheed Rita, a diósgyőriek egyik erőssége is véleményt formált a negyeddöntőbeli mérkőzésről:
– A rájátszásban akarunk vigasztalódni, hiszen nem úgy készültünk, hogy Pécsett elbukunk a Cegléddel szemben és már az első nap után jöhetünk haza. Bizonyítani akarjuk azt, hogy vannak erősségeink, továbbá azt is, hogy egyben vagyunk. Él bennünk a vágy a javításra, hiszünk önmagunkban és a sikerben. Jómagam korábban játszottam a győrieknél, így azt a csarnokot is jól ismerem, ahol pályára lépünk. Egykori csapattársaimmal most ellenfelek leszünk, nem számít az, hogy barátnőim is vannak náluk, sőt előnyt is kovácsolhatok ezekből az ismeretségekből. Abban bízom, hogy sokan elkísérik gárdánkat Győrbe és végig biztatni fognak minket.
Szabó István, a piros-fehérek technikai vezetője közölte, hogy „hivatalos” csoportot nem indítanak a Dunántúlra, de azt tudják, hogy híveik közül többen is autókkal kelnek útra, sőt az innen elszármazott diósgyőri szimpatizánsok szintén arra készülnek, hogy hangerejükkel a DVTK-t segítik majd. Megtudtuk még, hogy az Aluinvent csapatában több játékos bajlódik az átlagostól nagyobbnak tekinthető gonddal, de ezek a sérülések nem gátolják őket abban, hogy vállalják a játékot.
Ingyen
A szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, hogy azok a szurkolók, akik belépőt váltottak a DVTK – Ferencvárosi TC labdarúgó Magyar Kupa-visszavágó mérkőzésre és jegyüket megőrizték, vasárnap ennek felmutatásával ingyen tekinthetik meg a két csapat közötti második, miskolci városi sportcsarnokban sorra kerülő mérkőzést.
Diósgyőri kosaras utánpótlás eredmények
Kadet (U17)
Rájátszás, 2. forduló: Soproni Darazsak Akadémia – DVTK-ÉLKSK 57-37 (12-7, 15-12, 14-12, 16-6).
Kenguru (U11)
7. forduló, A csoport, Miskolc: DVTK-ÉLKSK Miskolc A – MEAFC Basket Bulls (fiú) 44-47 (10-17, 10-5, 7-3, 8-6, 9-16), Tiszaújvárosi Phoenix KK (fiú) – DVTK-ÉLKSK Miskolc A 69-67 (13-20, 14-14, 6-6, 15-17, 21-10).
7. forduló, C csoport, Tiszaújváros: DVTK-ÉLKSK Tiszaújváros – DVTK-ÉLKSK Zemplén 49-37 (8-7, 13-0, 5-6, 14-14, 9-10), MEAFC Csibészek (fiú) – DVTK-ÉLKSK Tiszaújváros 29-38 (8-6, 3-5, 5-4, 13-13, 0-10), DVTK-ÉLKSK Zemplén – MEAFC Csibészek (fiú) 22-62 (2-21, 9-14, 2-6, 5-11, 4-10).
7. forduló, D csoport, Miskolc: DVTK-ÉLKSK Mezőcsát – DVTK-ÉLKSK Miskolc B 69-22 (14-8, 20-1, 5-1, 12-2, 18-10), Salgótarjáni KI (fiú) – DVTK-ÉLKSK Mezőcsát 31-49 (11-4, 4-26, 5-5, 3-8, 8-6), DVTK-ÉLKSK Miskolc B – Salgótarjáni KI (fiú) 49-39 (14-9, 6-8, 5-4, 16-3, 8-15).
7. forduló, E csoport, Salgótarján: DVTK-ÉLKSK Ózd – Sláger Kazincbarcika KSE (fiú) 15-31 (4-6, 5-10, 2-3, 1-2, 3-10), Salgó Basket (fiú) – DVTK-ÉLKSK Ózd 53-33 (14-2, 13-17, 7-1, 11-3, 8-10).
7. forduló, H csoport, Miskolc: DVTK-ÉLKSK Encs – DVTK-ÉLKSK Edelény 43-8 (18-0, 6-2, 1-4, 8-0, 10-2), MVSI Kossuth – DVTK-ÉLKSK Edelény 26-15 (10-0, 0-3, 8-2, 6-2, 2-8), Szerencs VSE II. (fiú) – DVTK-ÉLKSK Encs 14-41 (0-8, 0-10, 3-2, 5-11, 6-10).
MEAFC, Ördögök: Ötig meg sem álltak
Férfi NB II, Keleti csoport, felsőházi rájátszás, 5. forduló
Kincsem Lovaspark SE – Kazincbarcikai Ördögök SE 0-5 (0-2)
Kazincbarcikai Ördögök SE: Szacskó – Komlósi, Irhás, Kovács B., Fekete. Csere: Badalik, Balogh, Lippai, Pallós, Horváth Sz., Ignácz. Megbízott edző: Kőrösi Gábor.
Gólszerzők: Lippai, Balogh D., Fekete, Badalik, Horváth Sz.
Férfi NB II, Keleti csoport, alsóházi rájátszás, 5. forduló
Miskolci EAFC – Szent István Egyetem 5-3 (1-3)
MEAFC: dr. Havas – Timbókovics-Süle, Király, Sulák, Czékus. Csere: Gergely, Kerényi, Nagy Cs., Rakaczki. Játékosedző: Sulák László.
Gólszerzők: Király (4), Nagy Cs.
Futsal Eb-selejtező – Hat brazilt honosított a magyarok ellenfele
A futsalhungary.hu honlap az albán szövetség portáljára hivatkozva számolt be arról, hogy néhány nappal ezelőtt féltucat dél-amerikai futsalossal erősödött a gárda, amely szombaton, a bakui négyes tornán éppen a magyarok ellen kezdi szereplését.
Az albánok után a magyarok sorrendben a bosnyákokkal, majd a házigazda azeriekkel játszanak. A hét selejtezőtornáról a csoportelsők kijutnak a szlovéniai Eb-re, a másodikok és a legjobb harmadik pótselejtezőt játszik.
– MTI –
MEAFC: a sportcsarnokban a Győrrel
Az előző hét végén befejeződött a másodosztályú, B csoportos férfikosárlabda-bajnokság alapszakasza. Megyénk két együttese, a Miskolci EAFC, valamint a Tiszaújvárosi Phoenix KK a Keleti csoportban küzdött a pontokért, a minél jobb pozícióért, végül az egyetemisták a második, míg a Tisza-partiak a hatodik helyet szerezték meg.
Szombaton kezdik
A MEAFC azzal, hogy a felső négyesben végzett, jogot szerzett arra, hogy pályaelőnnyel negyeddöntőzzön, méghozzá a Nyugati csoport harmadikjával, az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC-vel. A győriek kerete jól csengő nevekből áll, hiszen Gombás, Kovács, Puszta, Ruják és Nárai is belekóstolt korábban az „A” csoport légkörébe. Csapatuk a bajnokságban is remekül teljesített, úgy zárták 17/5-tel az alapszakaszt, hogy az utolsó fordulóban – igaz, már tét nélkül, de – megszakították a listavezető Veszprém 19 meccse tartó sikerszériáját. A házigazda MEAFC is jó formában várja a találkozót, Drahosék nem titkoltan éremmel szeretnék még emlékezetesebbé tenni idei szezonjukat. A negyeddöntő az egyik fél második győzelméig tart, az első találkozó szombaton 16.30-kor kezdődik a miskolci városi sportcsarnokban, a mérkőzésre a belépés ingyenes. A másik két játéknap: április 13., csütörtök, 18.00., illetve ha szükséges harmadik meccs, akkor április 23-án, vasárnap 17 órától ismét összecsapnak a felek Miskolcon. A párharcok győztesei az elődöntőben, a vesztesek az 5–8. helyért folytatják majd a küzdelmet.
Vagy az elsőt, vagy utána
Az újvárosiak szintén két nyert összecsapásig kezdik a PVSK-Kronosz Kiadó elleni ütközetet. Az első felvonás szombati időpontja a vendég baranyaiaknak nem felelt meg, így kedden délben még nem lehetett pontosan tudni ezen mérkőzésnek a kezdetét. A második menetet április 13-án 19.15-től bonyolítják le Pécsett, s amennyiben szükséges, akkor április 21-én a csapatok újra összecsapnak Tiszaújvárosban. A szövetség, az MKOSZ korábban már a bajnokság átszervezése mellett döntött, így a 2017/2018-as NB I/B-s küzdelemsorozat csak egy csoportban (B1) zajlik majd, 14 alakulattal. A újvárosiaknak tehát harcolniuk kell a részvételért, ha a PVSK-n túljutnak, már elérik ezt a célt, ha viszont nem, akkor az utána következő párharcot kell mindenképpen hozniuk a jövő szezonbeli másodosztályú tagságért.
ÉM-MI
Így folytatják
Párosítások az 1–8. helyért (negyeddöntők)
- DEAC Kamilla Gyógyfürdő – MTK Törökbálint
- Miskolci EAFC – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC
- OSE Lions – Nyíregyháza Blue Sharks
- HOYA-Pannon Egyetem Veszprém – Vásárhelyi Kosársuli
Párosítások a 9–16. helyért
- Budapesti Honvéd SE – Motax-Pápai KC
- Tiszaújvárosi Phoenix KK – PVSK-Kronosz Kiadó
- Calle Pubfood Békés – Bonyhádi KSE
- Nagykőrösi Sólymok KE – Tehetséges Fiatalok-Budapest
Tizennégy gólt lőtt idegenben a Tiszalúc
A 10. forduló eredményei:
- Edelény – Kazincbarcika 1-7,
- Mezőkövesd Zsóry – Kurityán 2-0,
- Sárospatak USI – Szerencs 5-0,
- Sajóvölgye Focisuli – Tiszalúc 1-14,
- Sajóvámos – Taktaharkány 6-3.
A bajnokság állása:
1. Sárospatak USI 10 9 1 – 71-14 28
2. Tiszalúc 10 9 – 1 58-14 27
3. Kazincbarcika 10 6 2 2 48-19 20
4. Kurityán 10 5 2 3 32-17 17
5. Mezőkövesd Zsóry 10 5 1 4 25-28 16
6. Szerencs 10 4 – 6 20-25 12
7. Sajóvölgye FS 10 3 1 6 39-36 10
8. Edelény 10 3 1 6 21-35 10
9. Sajóvámos 10 2 – 8 23-58 6
10. Taktaharkány 10 – – 10 9-102 0
DVTK-Vénusz: Jobb volt az Astra
DVTK-Vénusz – Astra Kiskunfélegyháza
1-4 (1-1)
Miskolc, 100 néző. V.: Katona, Szabó.
DVTK-Vénusz: Almási – Váradi, Miliczki, Kovács A., Bernáth. Csere: Putnoky, Mikó, Szőke. Edző: Balogh József.
Gólszerző: Bernáth.
Balogh József: – Jobb csapattól nem szégyen kikapni. Bízunk abban, hogy a jövőben pontot vagy pontokat fogunk tudni szerezni.
A felsőház állása
1. Agenta Girls Szekszárd 4 4 – – 17-8 16 (4)
2. Hajdúböszörményi TE I. 3 2 – 1 18-7 13 (7)
3. Astra-Kiskunfélegyháza 3 2 – 1 15-12 9 (3)
4. Brandmission Tolna-Mözs 3 – – 3 9-18 5 (5)
5. DVTK-Vénusz 3 – – 3 4-18 1 (1)
Zárójelben az alapszakasz után hozott pontok száma.
Örömkönnyeket hullajtott a DVSC fiatal kapusa
Könnyen lehet, hogy nem csak a szurkolók, de maga a 17 esztendős kapus, Kovács Péter is meglepődött, amikor januárban Leonel Pontes és szakmai stábja elvitte magával a DVSC portugáliai edzőtáborába. A futballista becsülettel végigdolgozta a szűk két hetet, és mint mondta, nagyon sokat tanult ez alatt az idő alatt.
Nincs kizárva a továbbjutás
– Nagy megtiszteltetés és egyben hatalmas lehetőség volt, hogy együtt készülhettem a felnőtt kerettel – mondta a Naplónak a fiatalember. – Rengeteget tanulhattam az első csapat hálóőreitől és Erdélyi Miklós kapusedzőtől. Jóval dinamikusabb, minőségibb munkát végeztünk, mint a korosztályos csapatoknál, de ez természetes is, minden klubnál ez a helyzet. Nekem ehhez még fel kell nőnöm mentálisan és fizikálisan is, ettől függetlenül nagyon élveztem azt a tizenkét napot – fogalmazott Kovács Péter, aki – a szintén debreceni Lakatos Benjáminnal együtt – nemrég nagy sikernek volt részese: a magyar U17-es válogatott keretének tagjaként kijutott a májusi Európa-bajnokságra. A mieink Izrael (0–1), Oroszország (2–1) és Norvégia (1–0) elleni mérkőzések során vívták ki részvételt.
– Óriási katarzis volt az oroszok elleni meccs, ahogyan az ellenfél vezető gólja után Szoboszlai Dominik két fantasztikus góljával megfordítottuk az állást, de a norvégok ellen is a végén talált be. Óriási élmény volt a kispadról nézve is, amikor belőttük a győztes találatot, én is befutottam a pályára és egy kupacban ünnepeltünk. Bevallom, örömkönnyeket hullajtottam, annyira boldog voltam, hogy sikerült – mesélte a kapus. Az Eb-n Franciaország, Skócia és Feröer lesz az ellenfél. – Nehéz a csoportunk, de lehetne nehezebb is ennél. Egyáltalán nem tartom lehetetlennek, hogy ott legyünk a kvartett első két, továbbjutást érő helyén. Ennek érdekében azonban ugyanolyan keményen kell dolgoznunk, mint eddig tettük – zárta mondandóját Kovács Péter.
HBN