Quantcast
Channel: Sport – ERDON
Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755

Benczés Miklós: Hat év, sok szép emlék

$
0
0

Benczés Miklós hétfőtől már nem a DVTK NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzője. – A mai napon volt egy találkozó, amelyen rajtam kívül a klubvezetés vett részt, Dudás Hunor ügyvezető és Szentes Lázár szakmai igazgató – válaszolta érdeklődésünkre Benczés Miklós. – Ezen a megbeszélésen nem csak a Siófokon elszenvedett vereség, hanem az egész tavaszi produkció szóba került, és a két vezető úgy ítélte meg, hogy a csapatnak új impulzusra van szüksége ahhoz, hogy elérje a kitűzött célt, az Európa Ligás szereplést. Ha pedig a vezetőség ebben látja a fejlődést, mármint vezetőedző cserében, én nem kívánok gátja lenni a DVTK-nak. Hat éven át dolgoztam a felnőtt csapat mellett, a szakmai stábban, és sok szép emlékem van, amelyeket jó lesz majd felidézni, például a tavaly nyári NB II-es bajnoki cím, vagy az NB I őszi 3. helye.


DVTK: Leváltották Benczés Miklóst

Dudás Hunor a DVTK NB I-es labdarúgócsapatát működtető cég ügyvezetője arról tájékoztatta az Észak-Magyarországot, hogy ma délelőtt az a döntés született, hogy Benczés Miklóst, a DVTK eddigi vezetőedzőjét leváltják, és vele együtt távozik az első csapattól eddigi segítője, Vitelki Zoltán is.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755