Quantcast
Channel: Sport – ERDON
Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755

Megvernék a (tavaszi) tabellán előttük lévőt

$
0
0

Siófok, Miskolc – A labdarúgó NB I 22. fordulóját pénteken 18 órától az FGSZ Siófok – DVTK mérkőzés nyitja.

Két bajnoki vereséggel kezdte a futballtavaszt a diósgyőri élvonalbeli együttes, amely javítani tudott az előző két fordulóban, hiszen előbb Pápán szerzett három pontot, aztán pedig az Újpest ellen gyűjtött be hasonló pontmennyiséget. A gárda csütörtökön délelőtt tartotta elutazás előtti (délután 4 óra tájban szálltak buszra a keret tagjai, akik az éjszakát Budapesten töltik) utolsó miskolci foglalkozását a stadionban, amely után Benczés Miklós vezetőedző a (még) nem túl hosszú győzelmi sorozattal kapcsolatban elmondta:

“Jelenlegi ellenfelünk is büszkélkedhet ilyennel, ráadásul nekik egy döntetlenjük is van a négy eddigi találkozóból, vagyis a tavaszi tabellán előttünk állnak. Igényel-e más játékot részünkről, hogy a Siófok következik? Igazából minden rivális más, ezért vannak dolgok, amiken változtatni kell. A Siófok hazai környezetben nagyon eredményes, nem igazán nyernek ott csapatok, mivel agresszív, szervezett futball nyújt, de mi természetesen azon leszünk, hogy legyőzzük őket.”

A DVTK-ban Takács P. sérült, és Gallardo sem teljesen egészséges, így az alábbi összetételben játszhat a gárda pénteken este: Rados – Vági, Gal, Nagy T., Gohér – Abdouraman – Arze, Fernando, Luque – Seydi, Tisza.

ÉM-MI


Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755