Quantcast
Channel: Sport – ERDON
Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755

Debreceni ökölvívó siker Budapesten

$
0
0

Az ifjúsági korosztály egyik legrangosabb hazai viadala került megrendezésre Budapesten, az Énekes-emlékversenyt a magyar bajnokság utáni második megmérettetésként tartják számon. A verseny támpontul szolgál az utánpótlás válogatott szakvezetésének, a jól szereplő versenyzőket hívják meg a világversenyek előtti edzőtáborokba.Bár a DVSC sérülések, betegségek miatt erősen hiányos csapattal utazott Budapestre, aranyat így is hoztak a srácok. Nagy Bencét eddig leginkább a felnőtt magyar bajnok Nagy Péter öccseként ismerték, ám bebizonyította, alanyi jogon jár neki a respekt. A 75 kilogrammban induló fiatalember négy meccset vívott az aranyért, legyőzte a kategória esélyeseit. Kontra Csaba (81kg) is dobogóra állhatott, bronzérmét fényesíthette volna, ám az elődöntőt kulcscsontsérülés miatt kénytelen volt kihagyni.

Papp Zoltán (60kg) a későbbi győztestől kapott ki, Deél István vezetőedző szerint szó sem volt vereségről, így ötödik helyen végzett.

Pontot szerzett a hajdúsámsoniak tehetsége, Bartha Dániel (69kg) is, az elsőéves ifi szintén a későbbi aranyérmes ellen búcsúzott.

 

Eredmények:

75kg: I. Nagy Bence (DVSC)

81kg: III. Kontra Csaba (DVSC)

60kg: V. Papp Zoltán (DVSC)

69kg: V. Bartha Dániel (Hajdúsámsoni HISE)


Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755