Quantcast
Channel: Sport – ERDON
Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755

Öt kilométerig tartott a boldogság

$
0
0

Az Azori-szigetek Rali első gyorsasági szakaszán, mindössze öt kilométer megtétele után eltört a féltengely Vizin László és Zsiros Gábor Skoda Fabia R2-esében, amely miatt a verseny feladására kényszerültek.

Vizin László: – Az első gyorsasági szakasz kétharmadáig jutottunk, nagyjából öt kilométert tehettünk meg, amikor eltört a féltengelyünk. Egy emelkedőre kellett volna felmennünk, amit egykerékhajtással az autó már nem tudott teljesíteni. Az IRC-n nincs szuper rali, így holnap sem folytathatjuk a versenyt.

 – Nem vagyok csalódott, hiszen a technikai sportokban ilyen hiba előfordulhat. Egy vadonatúj építésű autóval indultunk a versenyen, valószínűleg anyaghiba okozta a törést.

– Az Azori-szigetek Rali ettől függetlenül nagyon tetszik, gyönyörűek a pályák, jó a rendezés, kellemes a környezet, barátságosak az emberek. Azt még nem tudom, hogy jövőre visszajövünk-e ide, de ha igen, akkor csak négykerékhajtású autóval.

– A repülőnk vasárnap reggel indul vissza, így a verseny végét mindenképpen megvárjuk. megnézzük a többieket és persze szurkolunk Menyáéknak.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755