Miskolc – Ez is a feladatunk – mondta az Észak-Magyarországnak a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.Egervári Sándor és munkatársai (Csábi József, Kenyeres Imre) azokat a klubokat keresik fel országjárásuk során, amelyek játékost, játékosokat adhatnak a magyar válogatott keretébe. A kapitány a pénteki, miskolci látogatásáról a következőket nyilatkozta az Észak-Magyarországnak:
– Nagyon jó és hasznos megbeszélést folytattunk a diósgyőri szakmai stábbal, a közös segítségnyújtás jegyében, számomra, számunkra nagyon fontos azok véleménye, akik nap mint nap együtt dolgoznak a válogatott-jelöltekkel – fogalmazott Egervári Sándor. – Az itteni szakembereknek pontosabb képük van a játékosokról, és akkor tudunk igazán jókat dönteni, ha bizonyos információk birtokában vagyunk. Egyébként több területet is érintettünk, értem ezalatt például a szervezést, hiszen február elején mi is Törökországban leszünk, akárcsak a DVTK, és számítunk a diósgyőri válogatott kerettagokra.
Gosztonyi, Bacsa
A tréner elsősorban Elek Ákosra és Rudolf Gergelyre gondolt – vagy még másra is?
– Nem csak róluk esett szó, hanem olyanokról is, akik az elkövetkezendő néhány évben közel kerülhetnek a tagsághoz, mondjuk Gosztonyi András, vagy Bacsa Patrik – mondta Egervári Sándor. – Fiatalok, figyeljük az előmenetelüket.
A szövetségi kapitány hozzátette, Elekkel és Rudolffal is váltott pár szót, utóbbival kapcsolatban megjegyezte:
– Rudolf Gergely a Diósgyőr és a válogatott számára is fontos játékos, bízom benne, hogy március végére utoléri magát, és a legjobb formáját fogja nyújtani. Szükség lenne rá, hiszen nagyon fontos világbajnoki selejtezők várnak ránk.
A lap azon feltevésére, hogy a klubok bizonyosan örömmel fogadják, és pozitívan értékelik a személyes diskurzust, Egervári Sándor ezeket válaszolta:
– Természetes, hogy a szövetségi kapitány és munkatársai elmennek a klubokhoz, ez egyben követelmény. Különben is: ez a feladatunk, hozzátartozik a munkakörünkhöz.
ÉM-MI