Quantcast
Channel: Sport – ERDON
Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755

Magyar-román – Az MLSZ mindenképpen fellebbez

$
0
0

Budapest, 2013. január 9., szerda (MTI) – A hivatalos határozat érkezését követően benyújtja fellebbezését a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a nemzetközi szövetség (FIFA) által kiszabott büntetés ellen, amely szerint a válogatottnak zárt kapuk mögött kell lejátszania március 22-én a Románia elleni világbajnoki selejtezőjét.

Az MLSZ honlapjának híre szerint a szervezet álláspontja az, hogy túlzottnak és igazságtalannak tűnik, miszerint a csapatnak egy barátságos meccsén történt eset miatt egy sorsdöntő, a legrangosabb nemzetközi sorozatba illeszkedő mérkőzésen kell letöltenie a kirótt büntetést.

A FIFA fegyelmi bizottsága azért büntette meg súlyosan a magyar szövetséget, mert az augusztus 15-én rendezett Izrael elleni barátságos mérkőzésen a hazai szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált és sértő jelképeket mutatott fel. Az MLSZ-re 40 ezer svájci frankos bírságot is kiszabtak.

Az MLSZ sajnálatosnak tartja, hogy egy szélsőséges csoport a viselkedésével ilyen helyzetbe sodorta a válogatottat és szurkolóit. A szövetség kiemelte, hogy a diszkriminatív viselkedéstől már korábban több formában is elhatárolódott, s az Izrael elleni találkozón történtek miatt már levélben kért elnézést Izrael budapesti nagykövetétől és az Izraeli Labdarúgó Szövetségtől.

- MTI -

A ERDON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!


Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755