Vasárnap este televíziós meccset játszott a Miskolci Jegesmedvék Mol-ligás jégkorongcsapata.Az élő közvetítés ellenére nem csappant meg a látogatottság, a lelátókon ugyanannyian szorongtak, mint a Macik korábbi hazai összecsapásain. A nézők dermedten vették tudomásul, hogy az 1. perc végén a kiugró Bonar közelről a kapu közepébe lőtte a korongot (0-1). Nem kellett sokáig várni az egyenlítésre, a 4. percben Saluga 5 méterről bombázott a kapu baloldalába (1-1). Ezután Polc több lövést is ártalmatlanított, csak rajta múlt, hogy csapata megúszta a második hazai találatot. A 12. percben vagy tíz játékos dulakodott egyszerre a jégen, elcsattant néhány kisebb-nagyobb pofon, majd egy-egy kisbüntetéssel megúszták a csapatok az újévi boxbemutatót. Nem sokkal később a portások mindkét oldalon parádéztak, így az eredmény változatlan maradt.
A 14. percben megint jött a hidegzuhany a sárga-feketék számára: egy jobb oldalról belőtt korong kipattant Budai K.-ról, a szemfüles Zsók pedig a kapu torkából tessékelte a játékszert a hálóba (1-2). És ezzel még nem volt vége, a brassóiak a 15. percben emberhátrányból összehozták harmadik góljukat is. Atkinson rossz passzát követően alakult ki sakk-matt helyzet a hazai ketrec előtt, Zsók pedig ismét élt a lehetőséggel (1-3). Később Fodor Sz. emberelőnyből kozmetikázott (2-3),majd a hazai védők csaknem összehozták a vendégek negyedik gólját is. Hatvanegy másodperccel az első harmad vége előtt Czuba betermelte a meccs hatodik, míg csapata harmadik gólját (3-3), így nagy izgalmakat ígért a folytatás.
Egyenlő erők küzdelme
A második húsz perc elején emberfórba kerültek a hazaiak, de a két perc néhány lövéssel fűszerezve gyorsan ,,elcsorgott”. Ebben a szakaszban a védelmek már jobban álltak a lábukon, mert az első szünetben a mesterek nyilván elhárítás fontosságára hívták fel a figyelmet. A 34. percben Rafaj szólózott és pazar góllal juttatta először vezetéshez együttesét (4-3). Virágot gáncsolásért kiültették a padra és ekkor a Jegesmedvék gárdája mindent elkövetett annak érdekében, hogy eldöntse a pontok sorsát, de az elképzelés ,,füstbe” ment terv maradt… Sőt, 8 másodperccel a harmad vége előtt megszületett a Corona egyenlítő gólja: Petres szemfüleskedett a tumultusban és hozta vissza csapatának reményét (4-4).
Polc mindent védett
A záróharmad kisbüntetésekkel indult, aztán megkezdődött a ,,tánc” a győztes gólért. Imecs kiállítása alatt a Macik nagy nyomás alatt tartották a brassóiakat, de mindig akadt egy olyan játékos, aki az utolsó pillanatokban menteni tudott. A 48. percben Miskolczi hátulról csúnyán elintézte az egyik vendégjátékost, ,,jutalma” 2 perc, plusz 10 perc fegyelmi lett. Basilidesz kiállítása után Polc látványos tornagyakorlatokkal verte vissza Salugáék rohamait. A hazai fölény nem érett góllá, így következett a hosszabbítás. A csökkentett létszám a vendégeknek kedvezett: már csak 27 másodperc volt hátra, amikor Antal Zs. ,,bevitte” a győztes találatot (4-5).
A Miskolci Jegesmedvék hétfőn este 18.30-tól a Ferencváros-ESMTK csapatával méri össze tudását a Jégcsarnokban.
ÉM-KT
Jegyzőkönyv |
Miskolci Jegesmedvék – ASC Corona Brasov 4-5 (3-3, 1-1, 0-0, 0-1) Miskolc, 1100 néző. V.: Sós Z., Varjú, Székely, Juhász G. Miskolci Jegesmedvék: Budai K. – Láda B., Hegyi, Czuba 1, FODOR SZ. 1 (1), NAGY G. (2) – Cowan, Atkinson, Dubek (1), Saluga 1, TÓTH A. (2) – Szirányi, Orosz, Nagy K., Szilágyi, Smith – Popovics, Ritó, Miskolczi, RAFAJ 1 – Gyenes (kapus). Vezetőedző: Tim Kehler. Kiállítások: 8 perc, plusz 10 perc fegyelmi (Miskolczi), ill. 16 perc. Tim Kehler: – Nagyon csalódott vagyok, hiszen végig óriási fölényben játszottunk, ám hibáinkkal gólokat ajándékoztunk a Brassónak és ez döntött. |