A Vasas ellen kezdi az évet a DKSK kosárlabdacsapata, de már a jövő hétre is fókuszálnak. A Work Force- DKSK Miskolc NB I/A csoportos női kosárlabdacsapat szombaton megkezdi januári menetelését. A piros-fehérek ebben a hónapban nyolc tétmeccset játszanak, és ezek közül az első, a szombaton 18.30-kor kezdődő, Vasas elleni, idegenbeli mérkőzés ígérkezik a legkönnyebbnek.
A sérültekből betegek
– Ezzel egyetértek, de azért ez sem lesz könnyű – jegyezte meg Peresztegi Nagy Ákos, a Work Force-DKSK Miskolc csapatának vezetőedzője. – December 22-én játszottunk utoljára tétmérkőzést, azóta viszont nem teljes létszámban edzünk. A légiósaink, a két amerikai, Raven és Sanford hazautaztak, ahogy a szerb Skoric is. Fürtös sérülése miatt egész decemberben nem edzett, Bozóki pedig bokasérülése miatt nem tudott részt venni a közös gyakorlásokon az év végén. Január 2-án ugyan volt egy olyan tréningünk, amelyen mindenki jelen volt, de másnapra Fürtös és Bozóki is lebetegedett… Szóval ezek az események azért befolyásolták a felkészülésünket, és a mostani Vasas elleni meccset másra kell felhasználnunk, ahogy azt egyébként terveztük. Nem lebecsülve a Vasast, azzal együtt sem, hogy mind a nyári felkészülés során, mind az őszi bajnokin sikerült őket legyőzni, a játékba való visszazökkenés a legfontosabb a győzelem mellett. És végig összpontosítanunk kell, mert a fokozatosan fejlődő fővárosi együttes a múlt hónapban, az egyik nagy riválisunkat, a Zalaegerszeget legyőzte.
A jövő héten egy bécsi kirándulás vár a csapatra, ugyanis csütörtökön este Közép-Európai Női Liga csoportmeccset játszanak Bukovszkiék, vasárnap pedig egy olyan hazai bajnoki következik a Bácsbasket-PINKK 424 együttese ellen, amelynek a tétje az, hogy melyik csapat végez az első négyben az alapszakasz végén, illetve hogy melyik gárda folytatja a január 26-án kezdődő középszakaszt a felsőházban, a négy legjobb szlovák együttes ellen.
– Nagy lépéseket tudnánk tenni, ennek a két meccsnek a megnyerésével, hiszen a nemzetközi sorozatban is a négy közé kerülhetnénk, és a bajnokságban is – mondta Peresztegi Nagy Ákos. – Már csak ezért is fontos lenne, hogy önbizalmat és lendületet szerezzünk most szombaton, a Vasas ellen. Őszintén szólva ebben a három meccses periódusban gondolkodunk, egyelőre eddig és nem tovább kell ellátnunk.
ÉM-BCS
A női kosárlabda NB I/A csoport állása: |
1. UNIQA Euroleasing Sopron 15 15 – 1153-723 30 2. HAT-AGRO UNI Győr 15 12 3 1240-905 27 3. PEAC-Pécs 15 9 6 1024-952 24 4. Zalaegerszegi TE NKK 15 9 6 1028-1004 24 5. Bácsbasket-PINKK424 15 8 7 986-955 23 6. Work Force-DKSK Miskolc 15 8 7 1166-1011 23 7. Atomerőmű KSC Szekszárd 15 6 9 1040-1131 21 8. BSE-FCSM 15 4 11 862-1140 19 9. Ceglédi EKK 15 3 12 948-1246 18 10. MKB Euroleasing Vasas 15 1 14 780-1160 16 |
A Work Force-DKSK Miskolc januári programja: |
NB I/A 16. forduló, január 5. (szombat), 18.30: MKB E. Vasas – WF-DKSK Miskolc KENL 5. forduló, január 10. (csütörtök), 20.15: Flying Foxes Wien – WF-DKSK Miskolc NB I/A 17. forduló, január 13. (vasárnap), 17.30: WF-DKSK Miskolc – Pécsi INKK 424 MK 8 közé, 1. meccs, január 16. (szerda), 17.30: Zalaegerszegi TE NKK – WF-DKSK Miskolc NB I/A 18. forduló, január 20. (vasárnap), 18.00: PEAC-Pécs – WF-DKSK Miskolc KENL 6. forduló, január 23. (szerda), 17.30: WF-DKSK Miskolc – Kara Trutnov NB I/A középszakasz 1. forduló, január 26. (szombat): ? – WF-DKSK Miskolc MK 8 közé, visszavágó, január 30. (szerda), 18.15: WF-DKSK Miskolc – Zalaegerszegi TE NKK |