Miskolc – Az akció kedvezményezettje a Diósgyőri VTK utánpótlása.Ebben az évben immár hatodik alkalommal rendeznek jótékonysági fenyőfavásárt Miskolcon, amelynek kedvezményezettje a Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának utánpótlását működtető sportegyesület.
– Ez egy régi kapcsolat, az első évtől, amióta a DVTK stadionnál árusítunk, támogatói vagyunk a fiataloknak, de jelzem nem csak az itteni bevételből juttatunk a diósgyőri utánpótlásnak, hanem a másik két, miskolci árushelyünkről is, a Győri kapuban található Ifjúsági háznál, és az Avason, a posta melletti placcon értekesített fenyőkből is – mondta Hudák Ervin, őstermelő, aki hozzátette: – Az idén is friss vágású fáink vannak, amelyeket folyamatosan termelünk ki. December 24-én délutánig várjuk a vásárlókat, igény esetén akár raktározzuk is a fákat, és amióta tavaly bevezettük, hogy díjmentesen befaragjuk a talpfákba a fenyőket, és le is hálózzuk, egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel, megkímélve magukat a karácsony napi, otthoni barkácsolástól.