Quantcast
Channel: Sport – ERDON
Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755

Messi a zseni

$
0
0

Lionel Messi a vasárnapi duplájával újabb korszakos csúcsot ért el, ideje hát számba venni, ebben az esztendőben milyen jelentős magaslatokat hódított meg a Barcelona és az argentin válogatott támadója.

3x a világ legjobb játékosa

Január 9-én a FIFA hagyományos díjátadóján sorozatban harmadszor koronázták Messit a világ legjobb futballistájává. Korábban Ronaldo (1996, 1997, 2002) és Zinedine Zidane (1998, 2000, 2003) tudta ennyiszer elnyerni a díjat. Nem lepődnénk meg, ha a közeljövőben Messi egyedül állna az örökranglista élére… Messi három elsőségéből kettőt már a FIFA és a France Football közös ankétján érdemelt ki, 2009-ben viszont még a France Football külön jutalmazta őt az Aranylabdával. A hagyományos Aranylabdát Johan Cruyff, Michel Platini és Marco van Basten tudta háromszor kiérdemelni.

5 gól egy BL-mérkőzésen

Március 7-én a Bayer Leverkusen elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen Messi ötször talált a kapuba. Az 1992–93-as idénytől létező sorozatban ő az első, akinek egy találkozón ez összejött, korábban többen tartották a rekordot néggyel.

14 gól egy BL-szezonban

2012. április 3-án a Milan elleni BL-győzelemhez két góllal járult hozzá, és 14-re növelte a 2011–2012-es szezonban az első számú európai kupában szerzett góljai számát. A BL-ben ez csúcs, a jogelőd BEK-et is figyelembe véve pedig csúcsbeállítás, José Altafini (Milan) az 1966–67-es évadban volt ugyanennyiszer eredményes.

10 gól sorozatban bajnokin

2012. április 14-én a Levante ellen is eredményes volt Messi, ez volt sorozatban a tizedik bajnokija, amelyen gólt szerzett – ilyen remek szériára senki sem volt képes a Primera Divisiónban. A nagy gólgyártás 2012. február 19-én indult, a 10 találkozón összesen 18 Messi-gól született.

50 gól egy bajnoki szezonban

Az Espanyol elleni 4–0-t követően Messi 50 góllal zárta a 2011–2012-es évadot a Primera Divisiónban. Ezzel nem csupán gólkirály lett, de átadta a múltnak Cristiano Ronaldo 40 gólos bajnoki csúcsát is.

15 gól az el clásicon

2012. augusztus 29-én a Real Madrid elleni spanyol Szuperkupa-párharc visszavágóján a kapuba talált, 15-re növelve az ősi rivális elleni góljai számát. Már azzal rekorder lett, megelőzte a 14-nél megálló Césart, azóta még kettőt hozzátett az összterméséhez.

12 gól az argentin válogatottban

A Chile elleni vb-selejtezőn szerzett góljával 12-re növelte a 2012-es termését a nemzeti tizenegyben, amivel beállította Gabriel Omar Batistuta 1998-as nemzeti rekordját. Lehetett volna egyedüli csúcstartó is, de november 14-én ő is képtelen volt betalálni Szaúd-Arábia kapujába (0–0).

25 gól a nemzetközi porondon

Messi november 20-án kettőt vágott a Szpartak Moszkvának a BL-ben, és 25-re növelte az ebben az esztendőben a nemzetközi porondon szerzett góljai számát: 13 gólt szerzett a BL-ben, 12-t az argentin válogatottban. Leo előtt egy futballista, az angol Vivian Woodward jutott ilyen sok gólig nemzetközi fellépéseken, még a hőskorban, 1909-ben.

192 gól a bajnokságban

A Betis ellen kisebb sérüléséből felépülve gyorsan duplázott, és immár 192 gólnál jár a Primera Divisiónban. A Barcelona mezében korábban César szerezte a legtöbb gólt, 190-et.

86 gól egy évben

Nehezen hihető, de december 9-én megdőlt Gerd Müller naptári éves gólrekordja. A „Nemzet Bombázója” 1972-ben a Bayern München, illetve a német válogatott színeiben 85 gólig jutott, Messi a Betis elleni duplája után már 86-nál jár, és még várnak rá találkozók ebben az esztendőben.

(Sport TV)

A ERDON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!


Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755