A Debrecen magabiztos legyőzésével folytatta itthoni jó szereplését a Marso-Vagép NYKK élvonalbeli férfi kosárlabdacsapata.
Miután a három idegenbeli vereség (mégha a papírforma fajtából is) nyilvánvalóan nem tett jót a lelkeknek és önbizalomnak, illetve a fazonszabász Anthony Nelson még mindig nem tudta vállalni a játékot, továbbá a vasárnapi ellenfél, a Debrecen nemrégiben két új légióst szerződtetett, vérre és verítékre lehetett számtani a Marso-Vagép NYKK részéről a vasárnap esti élvonalbeli féfibajnokin a nyeretlen sereghajtó ellen.
Ehhez képest a második negyed hajrájában már a húszpontos különbség sem tűnt elérhetetlennek, miután a házigazda a szakasz első hét percében egyetlen pontot sem kapott riválisától (ezidő alatt a nem túl gólzáporos, 6–0-s részeredmény született). Az alaphangot Kaluha Csaba remek távoli kosarai adták meg, majd Mohácsi Máté és Bennet Davis is beállt a pontgyárba, miközben végre a büntetőzéssel sem volt gond. A Factum triplákkal próbálta oltani tüzet, de mire a pénteken az NB I. B csoportos Vásárhelyi KS-től megszerzett Mondzinger Márk beállt, már megnyugtatóvá vált a különbség. Nem jött rosszul, hogy a vendégek kulcsemberei közül előbb Kevin Smith, majd Mladenovics Dejan is idejekorán, még nagyszünet előtt begyűjtötte negyedik személyi hibáját, így Martins Berkis büntetőivel a meccs felénél meg is volt a közte húsz.
A húszra is lapot húzott a debreceni edző (aki az egyedüli civilruhás volt a vendégkispadon, tehát se segédtréner, de még csak gyúró sem…), és a második félidő elején bevetette a kipontozódás szélén álló játékosait. Közülük Smith néhány színészi alakítása felbőszítette a hazai oldalt – a játékosokat, a stábot és a közönséget egyaránt. Legalább egy kis élet költözött az épp’ ellaposodó mérkőzésbe, de szerencsére a hazaiak jobbára a játékkal foglalkoztak, és Polyák László vezérletével kivágtak egy 13–3-as szakaszt.
A három etap alatt kapott 41 pont és a vendégekre többször rásülő támadóidő mind-mind a védekezést dicsérte, támadásban pedig szépen eloszlottak a pontok – csak Berkis itthon megszokott tripláit hiányolhattuk. Siska János révén a negyedik rész elején a kispadról is megérkezett az első dupla, amit nyomban követett Mondzinger első nyíregyházi találata is. Egyoldalúvá vált a mérkőzés, belefért az újoncavatás is: az ifjú Petrucsik Bence, Molnár Marcell és Czura Attila is átesett a tűzkeresztségen. A győzelemhez pedig nem kellett se vér, se veríték – könnyed és laza játék annál inkább. KM-BT
Jegyzőkönyv
Marso-Vagép Nyíregyháza KK–Factum Sport Debrecen 93–55 (26–18, 19–7, 21–16, 27–14)
Bujtosi csarnok, 500 néző, v.: Vígh, Makovsky, Hevay.
NYKK: Polyák 18/3, Kaluha 15/9, Berkis 6, Mohácsi 21/3, B. Davis 22. Csere: Boldizsár, Siska 2, Mondzinger 6, Petrucsik 3, Molnár M., Czura A. Edző: Ferenczi Tamás.
Debrecen: Mladenovics 8/6, Helmeczi 7/3, Smith 15/3, Kovács I. 3/3, Cseh 8/6. Csere: Stafford 9/3, Izzo 1, Varga Á., Vas V., Pék 4, Benőcs. Edző: Jason Okrzesik.
Az eredmény alakulása, 3. perc: 7–0, 6.: 12–11, 8.: 20–13, 17.: 34–18, 24.: 49–35, 28.: 60–38, 36.: 86–49.
Mesterszemmel
Ferenczi Tamás: – A vártnál könnyebb és nagyobb különbségű győzelmet arattunk, ami fegyelmezett és végig koncentrált játékunknak valamint az ellenfél gyengébb teljesítményének köszönhető.
Jason Okrzesik: – Nagyon csalódott vagyok. Különösen a védekezésünk volt borzalmas, de a játék minden elemében csődöt mondtunk.
- Bodnár Tibor -