Labdarúgás - Utoljára lép pályára a DVSC a 2012-es esztendőben, az ellenfél az Eger FC lesz.Idén utoljára láthatják kedvenceiket a pályán a DVSC-TEVA szurkolói, a hajdúságiak szerdán 13 órától az Eger FC együttesét fogadják az Oláh Gábor utcában a Ligakupa 6. fordulójában.
A Debreceniek négy győzelmet és egy vereséget számlálnak a csoportküzdelmek során, csupán Újpesten szenvedtek vereséget, a DVTK-t kétszer verték meg, nyertek Egerben és a lilák cívisvárosi vizitálása alkalmával is.
Az hevesiek kétszer verték az Újpestet, egyszer a Diósgyőrt, míg egy-egy alkalommal vereséget szenvedtek a miskolci és a hajdúsági gárdától, ezzel a második helyen állnak. Ami biztos, ha a Loki nem kap ki hazai pályán, akkor csoportelsőként továbbjut és tavasszal is folytathatja szereplését a Ligakupában.
Cél: a győzelem
– Természetesen mint mindig, ezúttal is fontos a győzelem, most pedig különösen az, hiszen ez lesz az utolsó mérkőzésünk az idén – nyilatkozta a Naplónak Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője. – Lesznek hiányzóink, hiszen sérülés miatt nem fog játszani Varga, Coulibaly, Szakály és Czvitkovics, de rajtuk kívül van még bőven hadra fogható labdarúgó a keretben, azoknak kell kiharcolniuk a győzelmet, akik bizalmat kapnak – fogalmazott a piros-fehérek szakvezetője.
HBN-TN
Élő közvetítés
Akik nem tudják a helyszínen figyelemmel kísérni a mérkőzést, azok a Hajdú Online-on szerdán 13 órától megtehetik, ugyanis a portál élőben közvetíti a DVSC-TEVA–Eger összecsapást.