Újpesten zárja a 2012-es esztendőt a Diósgyőri VTK, ahol egy többgólos győzelem esetén még tovább juthat a Ligakupában. A szerdán 15 órától kezdődő Újpest – Diósgyőr mérkőzésről élőben tudósítunk.A labdarúgó Ligakupában a csoportmérkőzések utolsó fordulóját játsszák kedden és szerdán, vagyis a még szabadon maradt, továbbjutást jelentő helyekért harcolhatnak a csapatok (három hely már elkelt, ugyanis függetlenül a hátralévő meccsek eredményétől a Videoton, a Ferencváros és a Debrecen már biztos továbbjutónak számít). Emlékeztetőül: az öt csoportgyőztes mellett a három legjobb csoportmásodik lesz tagja a legjobb mezőnyének.
Ez utóbbi hely egyikét szerencsés esetben még elérheti a DVTK. Ehhez négy góllal kellene nyerniük szerdán 15 órától, az Újpest FC vendégeként a piros-fehéreknek, és emellett az is kellene a Diósgyőr továbbjutásához, hogy ugyanebben a csoportban a Debrecen legyőzze a hozzá vendégként érkező Egert, továbbá hogy a B-csoportban a Pécs-Paks meccsen döntetlen szülessen és nyolcnál több gól ne essen ezen a mérkőzésen, valamint, hogy a D-csoportban a Kecskemét kikapjon a Szolnok vendégeként. Vagy ha utóbbi meccsen döntetlen születik, akkor a DVTK-nak hat góllal nyerjen az Újpest vendégeként, az Eger veresége és a Pécs-Paks döntetlenje mellett.
Labdarúgó Ligakupa |
A-csoportSzerda, 13.00: Győri ETO FC – Budapest Honvéd. Múlt szerdán játszották: Gyirmót FC – Szombathelyi Haladás 4-2 (2-0). Az A-csoport állása 1. Győri ETO FC 5 3 1 1 16-6 10 B-csoportSzerda, 13.00: Pécsi MFC-Matias – MVM-Paks, 15.00: Vasas – FGSZ Siófok. A B-csoport állása 1. Pécsi MFC-Matias 5 2 2 1 9-6 8 C-csoportKedd, 13.00: Zalaegerszegi TE FC – Lombard Pápa TFC. Október 13-án játszották: Videoton FC – Kaposvári RFC 1-0 (0-0). A 4. fordulóból elhalasztott Kaposvári RFC – Lombard Pápa TFC mérkőzést december 7-én, 13 órától játsszák. A C-csoport állása 1. VIDEOTON FC 6 4 1 1 9-3 13 D-csoportSzerda, 13.00: Szolnoki MÁV FC – Kecskeméti TE-PM, 17.00: Ferencvárosi TC – MTK Budapest. A D-csoport állása 1. FERENCVÁROSI TC 5 4 1 – 12-4 13 E-csoportSzerda, 13.00: Debreceni VSC-TEVA – Egri FC, 15.00: Újpest FC – Diósgyőri VTK. Az E-csoport állása 1. Debreceni VSC-Teva 5 4 – 1 13-5 12 |