Eger, 2012. december 2., vasárnap (MTI) – A magyar női tőrcsapat 45-42-re nyert Oroszország ellen az egri kerekesszékes vívó Világkupa-verseny vasárnapi zárónapján.
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) tájékoztatása szerint a lengyelek visszalépése után csak két együttes maradt a csapatversenyre, így a tervezett körmérkőzéses lebonyolítás helyett csupán egyetlen találkozó döntött a győzelemről. A magyaroknál Krajnyák Zsuzsanna a londoni paralimpia előtt elszenvedett vállsérülése után még nincs százszázalékos állapotban, ezért Hajmási Éva került a helyére Dani Gyöngyi és Juhász Veronika mellé.
A magyar vívók az egri Vk-viadalt öt arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel fejezték be.
“A mieink és a riválisok formáján is látszott, hogy többen viszonylag kevés edzés után érkeztek Egerbe – mondta Kovács Iván szövetségi kapitány. – Természetesen nagyon elégedett vagyok az elért eredményeinkkel, és vívóim hozzáállásával. Ez a viadal tökéletesen megfelelt annak a célnak, hogy elkezdjük a ráhangolódást a következő paralimpiai ciklusra, és a 2013-as budapesti világbajnoki felkészülésre.”
- MTI -