Miskolc – Fordulatos, izgalmakban bővelkedő meccsen a hajrában csikarta ki a győzelmet a Diósgyőr.A labdarúgó NB I-ben idei utolsó meccsét játszotta szombaton este a Diósgyőri VTK csapata. A piros-fehérek másfél héten belül harmadszor, ebben az évadban negyedszer meccseltek a Budapest Honvéd ellen. A fővárosiak az élvonalbeli bajnokság 2. fordulójában hazai pályán 2-1-re győztek, a múlt hét szerdai, budapesti Magyar Kupa találkozón 4-0-ra diadalmaskodtak, ennek a visszavágóján pedig 2-1-re, Diósgyőrben, három nappal ezelőtt.
Volt tehát miért törlesztenie a DVTK-nak, és alig telt el pár perc a szombati bajnokiból, már vissza is adott valamennyit az adósságából a piros-fehér gárda, ugyanis a 3. percben egy remek szöglet után megszerezték a vezetést: Luque jobb oldali sarokrúgása után Jeff pöckölte a kapuba a labdát (1-0). A hátrányba került Honvéd ezek után kezdeményezően játszott, de igazi helyzetei nem voltak, amikor pedig kiegyenlítetté vált a találkozó, akkor a Diósgyőr eldönthette volna a meccset, de előbb Vad II. nézett el egy büntetőt a hazaiak kárára, majd Rudolf hibázott ziccert. A túloldalon Délczeg kapufája jelezte, hogy ez a meccs mér korántsem lefutott, és tartogat még izgalmakat a második félidő.
Azt azonban valószínűleg kevesen gondolták, hogy ennyit. A szimpla első negyedóra után sűrűsödtek az események, előbb a hazai ultrák szüntették be a szurkolást és ürítették ki szokásos szektorukat, tiltakozván a szurkolói kártya bevezetése miatt. Aztán 10 főre olvadt a Honvéd, Baráth durva tette miatt piros lapot kapott, majd nem sokkal később 9 főre csökkent a létszámuk, amikor Tandia vesztette el a fejét, és úgy bele szállt Csirszkibe, hogy mentővel kellett kórházba szállítani a fiatal diósgyőrit, aki az első diagnózis szerint sípcsont törést szenvedett. A hazai drukkerek azt várták ekkor, hogy újabb gólokat szerez majd csapatuk, de arra aligha számítottak, hogy kettős emberhátrányban is képes lesz egyenlíteni a Honvéd. Pedig így történt, a 82. percben Délczeg vágta be azt a büntetőt, amelyet Gohér szabálytalansága miatt ítélt meg a játékvezető. Innentől a hazaiak mindent elkövettek, hogy újra előnyhöz jussanak, és ez a 88. percben Luque szöglete után Gohér küldte közelről a kapuba a labdát, majd a hosszabbításban Gallardo adott egy gólpasszt, amikor Takács P. remek passzát önzetlenül Bacsa elé tette, akinek pár lépésről nem okozott gondot a kapuba találnia.
Nyert a Diósgyőr, október 5-e után érezhették ismét a győzelem ízét a DVTK játékosok, szurkolók.
JEGYZŐKÖNYV |
Diósgyőri VTK – Budapest Honvéd3-1 (1-0)Diósgyőr, 3500 néző. V.: Vad II. (Albert, Tóth II. V.). Diósgyőri VTK: Rybansky – Vági, Vadász, Gohér, Jeff – Takács P. – Elek Á. – Bacsa, Tisza, Luque – Rudolf. Szakmai igazgató: Szentes Lázár. Budapest Honvéd: Kemenes – Moga, Ignjatovic, Tandia, Baráth – Nagy G., Hidi, Vécsei – Abass, Ivancsics, Délczeg. Vezetőedző: Marco Rossi. Csere: Abass helyett Vernes a 44., Nagy G. helyett Diarra a 45+1., Rudolf helyett Csirszki a 46., Vadász helyett Nagy T. a 70., Ivancsics helyett Faggyas a 74., Csirszki helyett Gallardo a 82. percben. Sárga lap: Vécsei a 13., Diarra a 60., Ignjatovic a 63., Tandia a 79., Gohér a 81., Gallardo a 89. percben. Kiállítva: Baráth a 71., Tandia a 80. percben. Gólszerző: Jeff (1-0) a 3., Délczeg, 11-esből (1-1) a 82., Gohér (2-1) a 88., Bacsa (3-1) a 92. percben. |