Quantcast
Channel: Sport – ERDON
Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755

Labdarúgó NB I – Nyugat-magyarországi rangadó Szombathelyen

$
0
0

Budapest, 2012. november 29., csütörtök (MTI) – Szombathelyen, a Haladás vendégeként lép pályára a hazai futballbajnokságban listavezető Győr az OTP Bank Liga “tavaszi” szezonjának második, előrehozott játéknapján a 17. fordulóban.

Az őszi bajnok szeretné hosszú veretlenségi sorozatát folytatni a nyugat-magyarországi rangadón, s erre van is esélye a szombati program nyitómeccsén a tizedik helyet elfoglaló házigazdákkal szemben, akik viszont győzelemmel akár jelentősen is javíthatnának pozíciójukon, annyire sűrű a középmezőny.

A dobogósok közül a 37 ponttal éllovas Győrt nyolcpontos hátránnyal követő MTK a Kecskemétet fogadja szombat délután, míg a Debrecen – a harmadik helyen 25 ponttal álló címvédő – a Kaposvárt látja vendégül a forduló pénteki első összecsapásán.

Az Európa Ligában érdekelt és az NB I-ben a Debrecenhez hasonlóan 25 pontos Videoton vasárnap hazai környezetben játszik az Újpesttel, a zárómeccset pedig a Ferencváros vívja a Péccsel.

A 17. forduló programja:

péntek:

DVSC-TEVA – Kaposvári Rákóczi 17.00, v.: Andó-Szabó

MVM Paks-Lombard Pápa Termál FC 19.00, v.: Becséri

szombat:

Szombathelyi Haladás-Győri ETO FC 14.00, v.: Solymosi

MTK Budapest – Kecskeméti TE-Phoenix-Mecano 16.00, v.: Szabó

FGSZ Siófok-Egri FC 16.00, v.: Iványi

Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 18.30, v.: Vad II.

vasárnap:

Videoton FC-Újpest FC 16.30, v.: Kassai

Ferencváros – PMFC-Matias 18.30, v.: Farkas

 

MTI

A ERDON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!


Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755