Röplabda - Ismét pályára léptek a Nemzeti Bajnokságokban játszó hajdú-bihari röplabdázók.
A DEAC NB I-es együttese szombaton a Kazincbarcikai Vegyészt fogadta. Az odavágón egy órán belül győzött a Vegyész, ezért a hazai kilátások nem lehettek vérmesek, ráadásul az egyetemisták továbbra is nélkülözni voltak kénytelenek sérült csapatkapitányukat. Ennek ellenére az első két szettben a második technikai időig partiban volt a DEAC, a végjátékokban azonban tetemes előnyt szerzett és nyert a Barcika. A harmadik játszmában hamar elhúzott a vendég együttes, és a szorgos mezőnymunka már csak a hátrány csökkentéséhez volt elég. Összességében a DEAC a barcikai vendégjátékhoz képest sokkal jobb teljesítményt nyújtott, amit az összesített pontarány is tükröz. A juniorok a felnőttekhez hasonlóan 3:0 arányban szenvedtek vereséget, de a harmadik szettben csak a hosszabbításban győztek a borsodiak.
Vegyesre sikerült
A női NB II-ben a HTE a Szeged együttesét fogadta. A két veretlen együttes összecsapását a vendégek kezdték jobban, az első két szettet viszonylag simán nyerték. A harmadik játszmában magára talált a Böszörmény és részgyőzelmével nyílttá tette a mérkőzést. A negyedik etap izgalmas játékot és szoros eredményeket hozott, melynek végén a kevesebbet hibázó Szeged örülhetett. A juniorok mérkőzését 3:0 arányban nyerte a sokkal régebben röplabdázó szegedi együttes.
Az NB II. másik mérkőzésén a Ráthonyi KFT–Eötvös DSE a TEVA Gödöllői RC-hez látogatott. Már az út is élménydús jelenetet tartalmazott, mert a játékosokat szállító busz mellé társult egy személyautó, melyből az olimpiai bronzérmes, Hajós Alfréd-díjas Csősz Imre küldött biztatást egy integetés formájában. A felnőtt csapat az előbbi mérkőzéseknél kevesebbet hibázva, a szettek közepétől elszakadt ellenfelétől és példás összpontosítással játszmaveszteség nélkül nyerte a mérkőzést. A junior gárda az első két nyert játszma után nagyon rosszul kezdte a harmadikat és már nem tudta ledolgozni a 12 pontos hátrányt. A negyedik játékrészben azonban helyreállt a koncentráció és 3:1-re győztek a debreceniek.
Legközelebb november 24-én 15 órakor a Ráthonyi KFT-Eötvös DSE a HTE csapatát fogadja.
HBN
A tények
Vegyész RC-Kazincbarcika – Debreceni EAC 3:0 (-15, -19, -17)
Vezette: Csizmarik, Bodrogi.
DEAC: Bakóczy, Tóth D., Halász, Hunyadvári, Gercsák, Béke. Csere: Mészáros (liberó), Kiss (liberó), Szabó, Bankó. Edző: Fodor Antal.
Vegyész RC-Kazincbarcika: Toronyai, Kovács, Gulyás, Árva, Bokor, Szabó. Csere: Dudás (liberó), Csizmadia, Balázs. Edző: Dudás András.
A DEAC legközelebb november 24-én Dágon szerepel.