Vízilabda - Újabb két bajnoki vár a Gyöngyösi-legénységre az Európa Kupa negyeddöntőjének moszkvai visszavágója előtt.Mozgalmas hét elé néz a Debrecen vízilabdacsapata, hiszen kedden 19.45-től a tizedik OSC otthonában vizitálnak Gyöngyösi András tanítványai, egy nappal később, szerdán este az újonc Junior válogatottat fogadják a Debreceni Sportuszodában, pénteken pedig útnak indulnak Moszkvába, az Európa Kupa szombati visszavágójának helyszínére. Az együttes természetesen főként már az oroszországi negyeddöntő-mérkőzésre koncentrál, ám ahogyan azt az elmúlt héten a pécsi derbi előtt kitűzték, addig a soron következő bajnokikat kell abszolválni és sikerrel venni.
Kiváló védekezés
- A hétközi Európa Kupa meccset követően, hétórás utazás után benne volt a pakliban, hogy nehezebben indul majd a pécsi találkozó számunkra, amihez csatlakozott egy gyenge játékvezetői felfogás is. A csapat azonban egy új, pozitív arcát mutatta, hiszen az ítéletek által nemhogy idegesebbek lettek és hatványozódott az őrület a vízben, hanem megnyugodtunk, váltottunk, és onnantól kezdve simán hoztuk a meccset és a három pontot. Kifogástalan volt a védekezésünk, olyannyira, hogy a második félidőben már gólt sem kaptunk, és a támadásaink is jól sikerültek – ez biztató lehet a folytatásra nézve. Minden dicséret megilleti a fiúkat, én pedig megfogadtam, hogy ha távolabb játszunk, egy nappal hamarabb útnak indulunk, a hét órás utazás ugyanis nem kedvez a sportnak – értékelte Gyöngyösi-mester a mecsekaljai vendégszereplést.
Komolyan kell venni
- Kedden az OSC-hez látogatunk, szerdán pedig a Junior válogatottat fogadjuk. Úgy gondolom, az együttes van olyan szinten, hogy azonosuljon azzal, hogy ezt a két mérkőzést le kell játszani és meg kell nyerni – noha hétfőtől már a moszkvai visszavágóra is készülünk, és a tréningek főként arra lesznek kihegyezve. A Pécs erősebb alakulat, mint az OSC valamint a Junior válogatott, ennek ellenére komolyan kell őket venni, de mindenféleképpen a győzelem megszerzése a célunk – mondta Gyöngyösi András.
A Debrecen vízilabdacsapata szerdán 18 órától az újonc Junior válogatottat fogadja hazai pályán.
HBN-OLAHA