Quantcast
Channel: Sport – ERDON
Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755

Magyar válogatott – Egil Olsen nem számít sok gólra

$
0
0

Budapest, 2012. november 13., kedd (MTI) – Nem számít sok gólra a magyarok elleni, szerdai barátságos mérkőzésen Egil Olsen, a norvég labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

“Mi erősek vagyunk, a magyarok pedig technikásak, kemény mérkőzésre számítok, bár szerintem nem lesz sok gól” – nyilatkozott a 70 éves szakember keddi sajtótájékoztatóján.

Olsen egy viszonylag ismeretlen együttessel érkezett Magyarországra, ugyanis a keretben hét olyan futballista is helyet kapott, aki az U21-es válogatottból került fel. A tréner ezzel kapcsolatban elmondta, természetesen győzni szeretne csapatával a Puskás Ferenc Stadionban sorra kerülő összecsapáson, ugyanakkor kicsit izgul amiatt, hogy a fiatal játékosok miképpen birkóznak meg a feladattal.

Mohammed Abdellaoue, a Hannover 96 csatára kiemelte: elsősorban a Bundesliga góllövőlistáját holtversenyben vezető Szalai Ádámra kell majd figyelniük, aki remek formában várja az összecsapást. A marokkói származású támadó hozzátette: a találkozóról csak röviden beszélgetett magyar csapattársával, Huszti Szabolccsal, és kicsit furcsának találja, hogy a német élvonalbeli bajnokság egyik legjobb formában lévő játékosa ennyi góllal és gólpasszal miért nem szerepel a magyar válogatottban. Abdellaoue elmondta, nehéz mérkőzésre számít szerda este.

A találkozó 20.30 órakor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban.

- MTI -

A ERDON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!


Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755