Vízilabda – Magyar Kupa lázban égnek a cívisvárosiak, ami érthető is, hiszen a Debrecen vízilabdacsapata mindössze három éves története során először résztvevője a második legnagyobb honi küzdelemsorozat négyes döntőjének.
A november 10-11. között a fővárosi Komjádi uszodában megrendezendő kétnapos megmérettetés során a hajdúsági együttes mellett a Szolnok, a Vasas és a címvédő Szeged száll harcba a Theodora Magyar Kupa trófeájáért. Gyöngyösi András legénységének a vasárnapi fináléba kerülésért a Szolnokot kell legyőznie a szombati elődöntőben.
A bronz már biztos
Büszkék vagyunk, hogy a debreceni vízilabdázás újabb mérföldkövéhez érkezett, hiszen bár rövid múltra tekinthetünk vissza, a kitűzött célok egyikét már teljesítettük azzal, hogy bejutottunk a legjobb négy közé a Magyar Kupában. Óriási siker ez számunkra, az elmúlt időszak problémáit tekintve, melyeket szerencsére sikerült áthidalni, ám ezzel nem elégszünk meg! Egy találkozón dől el a döntőbe jutás, és az aranyérem sorsa is, úgy érzem, a mai vízilabdában egy meccsen bármi megtörténhet, és akkora különbség a résztvevő csapatok között sincs. Azon múlik majd a győztes kiléte, hogy ki tud hidegebb fejjel játszani és minél jobban megoldani a védekezést – bízok benne, ezek mi leszünk – fogalmazott a Debrecen mestere, aki szerint nagyon fontos a csapategység. – Miután a Magyar Kupában nincs bronzmeccs, így az egyik bronzérem már biztosan a miénk, de ezzel nem érjük be. Bármi történik, mennünk kell tovább, jövő héten újabb hasonló megmérettetés vár ránk, akkor a nemzetközi kupában. Fontos, hogy a csapategységet mindenáron fenntartsuk, az hozhatja meg ugyanis a győzelmet az adott összecsapásokon akár a jelenben, akár a jövőben – mondta Gyöngyösi András.
Szurkolói busz
A Theodora Magyar Kupa négyes döntőjére a belépés ingyenes. A debreceni klub a szombati, Szolnok elleni elődöntőre, és továbbjutás esetén a vasárnapi fináléra ingyenes szurkolói buszt indít „Szurkolj értünk, szurkolj Debrecenért!” felhívással, melyre bárki jelentkezhet! Érdeklődni és jelentkezni Oláh Andreánál lehet az olahandreaa@gmail.com e-mail címen és a 30/450-91-84-es telefonszámon. További részletek a www.dvse.hu weboldalon.
HBN-OLAHA
A Magyar Kupa programja
2012. november 10. szombat
16:30 DEBRECEN – Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP
18:15 A-HID Szeged VE – TEVA-Vasas
2012. november 11. vasárnap
12:20 Döntő