Berettyóújfalu – Ahhoz, hogy a tehetséget felfedezzük, majd kibontakoztassuk, időben kell elkezdeni a foglalkozásokat. Fokozottan áll ez a sportra – annak minden ágára – , ezért pl. a futball megszerettetését, a jövő reménységeinek kinevelését már óvodás korban ildomos beépíteni a mindennapok világába. Ezt hivatott véghezvinni a Bozsik-program, melybe az összes berettyóújfalui óvoda bekapcsolódott.A Rákóczi utcai óvodába ellátogatott Hegedűs Gábor, a korosztályos válogatott edzője, aki előbb elméleti oktatást tartott az óvónőknek, majd az ovisoknak a gyakorlatban is megmutatta a labdajáték szépségét, különböző fortélyait.
A szakember ismertette az Oviprogram elindulását. Szólt arról, hogy kezdetben nagy tornatermekben indult el a program, ám ott „elvesztek” a gyerekek, ezért leválasztották a tereket. A legfontosabbnak említette a kicsiknél a mozgásigény kielégítését, a mozgás fejlesztését. Az alapoknál a futást, kúszást, mászást, a térben és időben való tájékozódást, a rúgást, dobást, a kézzel és lábban történő labdavezetést és gurítást sajátítják el a gyerekek.
Az igen érdekveszítő előadáson és játékos foglalkozáson részt vette Muraközi István polgármester is, aki maga is boldogan kapcsolódott be egy kis dekázásba, labdafejelésbe.
Kép és szöveg: Nyírő Gizella