Harsány – Szombatról vasárnapra virradó éjjel egyetlen késszúrással ölt meg egy miskolci fiatal egy 21 éves harsányi fiút.Pusztai Norbertet, a helyi futballcsapat középpályásaként mindenki ismerte, az emlékére a klubház mellett felállított fényképe környékén azóta sem alszanak ki a mécsesek.
Szombaton este Norbi az öccsével, Dáviddal és az ő barátnőjével szórakozott az egyik harsányi vendéglátó helyen, innen tartottak hazafelé, amikor összetűzésbe kerültek egy négytagú csoporttal, akik közül ketten harsányiak, ketten pedig miskolciak voltak.
A szóváltásnak akár vége is lehetett volna a történetnek, azonban a négyfős társaság visszatért a vita helyszínére és két csoport között lökdösődés alakult ki.
Villant a rúgós kés
A miskolci Ferenczi szakközépiskolában mentősnek tanuló fiatalember ekkor egy rúgós kést vett elő a zsebéből és szíven szúrta Norbit, aki a mentőben elvérzett.
A történtek megrázták a harsányiakat, mert mindenki szerette az állandóan jókedvű, Bogácson szakácsként dolgozó fiatalembert. Családtagjait rettentően megviselték a történtek, öccse Dávid, akivel mindenhová együtt jártak még mindig az események hatása alatt van, hiszen gyakorlatilag a szeme előtt vesztette életét bátyja. Mint mesélte édesapját is nagyon szíven ütötték a történtek, mert két évvel ezelőtt csak nem ugyanazon a napon veszítette el édesapját, mint most a legidősebb fiát.
A községben nem csak a klubház előtt égnek a gyertyák Norbiért, hanem azon a helyen is – a szórakozóhelytől néhány száz méterre – ahol a végzetes késelés történt.
Mint korábbi híradásunkban beszámoltunk róla az elkövetőt a rendőrség őrizetbe vette és ellene emberölés megalapozott gyanújával folytatnak eljárást.
ÉM
Emberölés miatt vették őrizetbe a 19 éves miskolci férfit