Quantcast
Channel: Sport – ERDON
Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755

NHL-es edző segíti a magyar válogatottak felkészülését

$
0
0

Budapest, 2012. október 15., hétfő (MTI) – A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) meghívására kedden Budapestre érkezik Mike Kadar, az észak-amerikai profiligában (NHL) érdekelt Pittsburgh Penguins erőnléti edzője, aki már évek óta együtt dolgozik például a világsztár Sidney Crosbyval.

Az MJSZ hétfői bejelentése szerint a szakember 2007 óta dolgozik az amerikai csapatnál, most azonban két hétig a magyar hokiban tevékenykedők munkáját segíti. Itt tartózkodása alatt Kadar találkozik a honi edzőkkel, továbbképzést tart, meglátogatja az utánpótlás-válogatottak edzését, illetve az osztrák ligában szereplő Sapa Fehérvár AV19 csapatának fizikai felkészítésében is szerepet vállal. Így közvetve a magyar válogatott több tagjának is segíti felkészülését a november 9-11-i budapesti olimpiai selejtező tornára, amelyen a csapat célja a továbbjutást érő első hely megszerzése.

Mike Kadar korábban négy szezonon keresztül dolgozott – szintén erőnléti edzőként – az idén Stanley Kupa-győztes Los Angeles Kings csapatánál. 2005 júliusában a kanadai válogatott mellett működött közre egy jégen kívüli, úgynevezett szárazedzéses sorozat kidolgozásában. Ezt a programot mostanság Kanada-szerte alkalmazzák az utánpótlás-válogatottaknál.

A tréner – aki a Pittsburgh 2009-es sikerekor maga is kapott bajnoki aranygyűrűt – magyar gyökereire tekintettel szeretné megszerezni a magyar állampolgárságot.

- MTI -

A ERDON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!


Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755