Miskolc – A női élvonalbeli kosárlabda bajnokságban szereplő DKSK-Miskolc csapata az október 3-i bajnoki rajtra való készülés jegyében ezen a héten két nemzetközi edzőmeccset játszik.Szerdán 17.30-tól a lengyel első osztály előző évadjában az 5. helyen végzett KK Row Rybnik lesz az ellenfele a piros-fehérek ellenfele a miskolci városi sportcsarnokban. A másik meccsét ugyanitt játssza a diósgyőri gárda, szombaton 16 órától a szlovák élvonalban szereplő Cassovia Kosice viszonozza a DKSK korábbi kassai látogatását (mindkét mérkőzésre díjtalan a belépés).
Vagyis ezen a héten kétszer is lehetőségük lesz arra a csapat szimpatizánsainak, hogy megnézzék játék közben a Diósgyőr keretéhez nemrégiben csatlakozott két amerikai kosarast, Lenita Sanfordot, és Brittainey Ravent, akik a múlt héten hétfőtől készülnek Peresztegi Nagy Ákos vezetőedző irányításával.