Miskolc – Kisebb alapterületen, de térítésmentesen végezhetik munkájukat a sportági szakszövetségek.Lapunkban már hírül adtuk, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Padagógiai, Szakmai, Szakszolgálati, Közművelődési és Sportintézet Selyemerét utca 1-ben működő utóbbi egységének el kell hagynia korábbi helyét, a magasföldszinten kialakított irodáit és hasonló sorsra jutott a civil szervezetként funkcionáló Megyei Szakszövetségek Képviselete, valamint az ehhez az ernyőszervezethez tartozó összes sportági szakszövetség. A tisztségviselők egy része – jobb híján – szerkesztőségünkhöz fordult „jogorvoslatért”, vagy legalábbis abban bízva, hogy a nyilvánosság ereje rádöbbenti az illetékeseket arra, hogy a jövőben harminckét szövetség nem lesz képes arra, hogy négy szobában meghúzza magát.
Ingyen kapják
Lapunkban a napokban már nyilatkozott dr. Koncz István, a Megyei Intézményfenntartó Központ vezetőhelyettese, aki kijelentette:
– A szakszövetségeknek nem kell kiköltözniük, ugyanazon a szinten, bár korábbi elhelyezésükhöz mérten kisebb alapterületen, de a jövőben is térítésmentesen folytathatják tevékenységüket.
Mit jelent ez a gyakorlatban? Ingyen kapják az irodákat, a szolgáltatásokat, az adminisztrációt, elvégzik gazdasági tevékenységüket, internethez jutnak. Mindez harmincegy szövetségre vonatkozik, a labdarúgók ugyanis felmérték, hogy szűkösség miatt menniük kell, a legnépszerűbb sportág képviselői máshol keresnek maguknak irodákat.
A kialakult helyzetről, a – fenntartói döntésről – megkérdeztük a Megyei Padagógiai, Szakmai, Szakszolgálati, Közművelődési és Sportintézet igazgatóját és intézmény-egységvezetőjét is, de nem kívántak nyilatkozni. Nem így dr. Besenyei Lajos, a Megyei Sportági Szakszövetségek Képviseletének elnöke.
Nem kérdezték meg
– Az én személyes véleményemet nem kérték ki – mondta a köztiszteletben álló professzor, a Miskolci Egyetem korábbi rektora. – Nem tartottak igényt a Képviselet elnökségének véleményére sem, miként elmaradt a velünk való egyeztetés és tájékoztatás is. Jómagam úgy értesültem az egészről, hogy kaptam egy levelet alelnökömtől, Szaniszló Sándortól. Országos szinten is az egyik legkiválóbb munkát végeztük, ezért úgy veszem, hogy a megyei vezetés levette a kezét a az itteni minőségi- és tömegsportról, amelyet magára hagyott. Tízezres létszámot mozgattunk, ezért ezt a jövő szempontjából kedvezőtlen helyzetet nagy bajnak tartom. Megfelelően tudnak-e majd dolgozni a jövőben az aktívák, vagy sem? Nos, erre nem tudok felelni. Az tény, hogy az eddigi kulturált, a sporthoz méltó feltételek nem maradtak meg, a szövetségeket összezsúfolták, a romlás egyértelmű, de teljes és valós képet csak két-három hónap múlva kaphatunk.
Minden rosszban van valami jó – tartja a mondás. Több olyan megye is van, ahol senki nem kap ingyen semmit, az összes szakszövetség bérleti díjat fizet az általa használt helységért, vagy helységekért. Szűkebb pátriánkban a sporttól most sokat elvettek, igaz, egy kicsit adtak is…
ÉM-KT