Quantcast
Channel: Sport – ERDON
Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755

Varga nélkül játszik a Loki Pécsett

$
0
0

Labdarúgás - A cívisvárosiak nem számíthatnak a sérült védekező középpályásukra.

Nem messzire, csak a „szomszédos” Pécsre utazik a DVSC-TEVA együttese az OTP Bank Liga negyedik fordulójában, a hajdúságiak a még veretlen PMFC otthonában lépnek pályára szombaton este fél hétkor. A Debrecen-Pécs távolságot már csak azért is érdemes megemlíteni, mert a másik Európa Ligában érdekelt magyar csapat, a Videoton felcserélte az Egerrel a pályaválasztói jogot és hazai környezetben fogadja az újoncot, ezt a Péccsel úgy látszik nem sikerült letárgyalniuk a lokistáknak, nem feltétlenül a bajnokcsapat hibájából…

– Ezzel nem a mi dolgunk foglalkozni, alkalmazkodunk a körülményekhez és elfogadjuk a sorsolást – mondta Kondás Elemér, a debreceniek vezetőedzője. – Az már rosszabbul érint bennünket, hogy Varga József sérülten érkezett haza a válogatottól, ezért ő nincs az utazó keretben, de a szintén a nemzeti csapatnál számításba vett Mészáros és Szakály igen, majd kiderül a meccsre, ők milyen állapotban vannak. Természetesen igyekszünk Józsit megfelelően pótolni.

Gólt kell szerezni

A szakember a PMFC-t masszív, egységes gárdaként aposztrofálta, amely jelentősen erősödött a nyáron. – Több játékost is igazoltak nemrég és Supka Attila jól összerakta a társaságot. Legutóbb döntetlent értek el az MTK ellen, ami jó eredmény, mert a fővárosiak komoly játékerőt képviselnek. Nehéz dolgunk lesz a kilencven perc során, főként az elején, hiszen a pécsiek hazai pályán biztosan lendületesen kezdenek majd. A győzelem igényével utazunk a Mecsekaljára, ehhez természetesen gólt kell rúgnunk. A támadásokhoz előbb labdát kell szereznünk és abból építkeznünk, bízom benne, hogy sikerrel járunk és a mi javunkra dől el ez a fontos mérkőzés.

HBN-TN

A ERDON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!


Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755