London, 2012. július 31., kedd (MTI) – A 64 kg-ban szereplő Káté Gyula kedden legyőzte egyiptomi riválisát, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a londoni olimpia férfi ökölvívótornáján.
Az ExCel zsúfolásig megtelt bokszcsarnokában a 30 éves kispesti öklöző – akit bevonulásakor a lelátó több pontjáról is “Hajrá, Gyuszi!”, “Kemény legyél, Gyula!” buzdítás fogadott – az egyiptomi Eszlam Mohameddel csapott össze. Az első menetben nem igazán érvényesült a kétszeres világbajnoki bronzérmes Káté akarata, s a három perc végén némi meglepetésre a 22 esztendős, nemzetközi eredményekkel még nem rendelkező rivális vezetett 3-2-re. A folytatásban aztán bátrabban kezdett támadni a magyar, s ennek meg is lett az eredménye, hiszen az utolsó pihenőre már az ő 9-7-es vezetésével vonultak el. A záró menet is Káté fölényét hozta, ezt a szakaszt 7-3-ra, a meccset pedig végül 16-10-re nyerte.
Káté, aki nyolc és négy éve is már a 32 között búcsúzott az ötkarikás boksztornán, a következő körben – szombaton délután – az általa a 2010-es moszkvai Európa-bajnokságon legyőzött, most pedig negyedik kiemelt olasz Vincenzo Mangiacapre ellen bokszolhat. Kettejük mérlege jelenleg 1-1.
Eredmény:
férfi 64 kg, a 16 közé jutásért:
Káté Gyula-Eszlam Mohamed (egyiptomi) 16-10
A magyar ökölvívók közül a 75 kg-os Harcsa Zoltán győzelemmel kezdett szombaton, Varga Miklós pedig kiesett a 60 kg-osok vasárnapi első fordulójában.
MTI