Quantcast
Channel: Sport – ERDON
Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755

BL-selejtező – Bejutott a Loki!

$
0
0

No, nem a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörébe, de legalább Fehéroroszországba, ami azért nagy szó, mert a minszki landolás után még jócskán igénybe vették a helyi hatóságok a BATE Boriszov elleni BL-meccsre érkezett DVSC küldöttség idejét és türelmét.

A Minszki Nemzetközi Repülőtérre való megérkezéskor egyébként Herczeg András, a Debreceni Labdarúgó Akadémia vezetője, korábbi Loki-tréner elárulta, ő már másodjára van itt, ugyanis 1998-ban Intertotó-meccsen dirigálta a debrecenieket a Dynepr Mogiljev ellen. – Akkor 4-2-re nyertünk, ezt az eredményt szerdán is elfogadnánk – mondta mosolyogva a szakember.

A mosoly azonban hamar lehervadt a hajdúsági arcokról, ugyanis előbb mindenkinek személyesen ki kellett töltenie egy nyomtatványt, majd csigalassúsággal kezdték el bebocsátani a labdarúgókat a reptér csarnokába, egy-egy vizsgálódás és a négy pecsét masszív beütése az okmányokba több percet is igénybe vett, amely időtartam a futballcsapatnál majdnem egy órányira hízott. “Nye harasó, ennél már csak jobb jöhet! – állapítottuk meg a procedúra végeztével abban is bízva, hogy a BATE játékosai nem lesznek ennyire morcos házigazdák…

A “szabadulás” után a gárda a reptértől bő félórányi buszútra található Minszk városába utazott, ahol elfoglalta a szálláshelyét az ötcsillagos Crowne Plaza hotelben. Az ebédet csendespihenő követi, majd helyi idő szerint fél hatkor indul a DVSC a 70 km-re fekvő Boriszovba, ahol a mérkőzés helyszínén vezényel edzést a szakmai stáb.

 

Kapcsolódó írások:


Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755