Quantcast
Channel: Sport – ERDON
Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755

Salakmotoros Grand Prix: Csak Magosi elégedett

$
0
0

Salakmotor - A világbajnoki középdöntőben szereplő három magyar versenyző szombaton magyar bajnokin méri össze erejét.Magyarok nélkül folytatódik a salakmotoros Grand Prix kvalifikációs sorozat, miután a hét végi középdöntőkben egyetlen reprezentánsunk sem jutott a legjobb öt közé, ami a challenge-be kerülést jelentett. Az olaszországi Lonigóban Magosi Norbert 8 ponttal a 9., Szatmári László 1 egységgel a 16. helyen zárt, míg a csehországi Divisovban Tabaka József pont nélkül maradt, ami a 16. helyet eredményezte számára.

Nem lett világbajnok

– A pillanatnyi formámat tekintve nagyon elégedett vagyok az elért 9. hellyel, de azért nem kell túlzásokba esni, nem nyertem világbajnokságot – nyilatkozta mosolyogva Magosi Norbert, utalva egy-egy olyan internetes megnyilvánulásra, ahol talán túlértékelték ezt a teljesítményt. – Az első és az utolsó futam nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, az előbbinél rosszul volt beállítva a motorom, az utóbbinál pedig kedvezőtlen pozícióból, sárgáról indultam, ami megpecsételte a sorsom, lenulláztam. Ha ezt a két futamot jobban abszolválom, talán még a továbbjutáshoz szükséges pontok is meglettek volna. De nem kesergek, elégedett vagyok a megszerzett 8 ponttal, mert úgy érzem, elindultam egy olyan úton, ami jó felé vezet – fogalmazott a Debrecen Speedway SE salakosa.

Gyenge volt

Szatmári László a verseny előtt úgy érezte, a motorja jó lehet az olaszországi derbin, ám nem így lett. – Be kellett látnom, a versenygépem túl gyenge volt Lonigóra. Az a blokk, ami Debrecenre és Miskolcra jó, az ezen a középdöntőn alkalmatlan volt arra, hogy felvegyem a harcot a riválisokkal – összegzett röviden Szati.

Csalódott és mérges

Tabaka József nagy reményekkel utazott Csehországba, ám egyáltalán nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt a debreceni vaspapucsos szerette volna. – Annyira csalódott és mérges vagyok, hogy két napja nem tudok aludni – kezdte a beszélgetést Tabaka József. – Az eredmény önmagáért beszél, de ami a legbosszantóbb, hogy nagyon jó volt a pálya, és kifejezetten tetszett az ovál. Ám annyira peches voltam, hogy semmi sem sikerült. A kuplungom keresztülhúzta a számításaimat, egyszerűen nem tudtam elstartolni, s ez rányomta bélyegét a produkciómra: lenulláztam, kizártak és buktam is, azaz kész horror volt a verseny számomra – mondta Tabi.

Debreceni bajnoki

A világbajnoki verseny után magyar bajnokin kell bizonyítaniuk a honi salakszóróknak, akik 9 külföldi versenyzővel kiegészülve szombaton 17 órától Debrecenben vívják következő ütközetüket.

HBN | Fotó: speedway.hu/Papp László


Viewing all articles
Browse latest Browse all 52755